CsakHír Rovatok Sport Ki nyeri az NB II rangadóját? Honvéd – Videoton a Bozsik Arénában
Sport

Ki nyeri az NB II rangadóját? Honvéd – Videoton a Bozsik Arénában

Ma este egy igazi küzdelmet láthatunk este nyolc órakor az NB2-ben, hiszen a Budapest Honvéd a Videotont fogadja a Bozsik Arénában. Bár egyik csapat sem szerepel az élvonalban, viszont a név és a múlt kötelez és ez a párosítás bármelyik osztályban rangadónak számít.

Honvéd – Videoton rangadó az NB2-ben

A Honvéd hazai pályán szeretné érvényesíteni fölényét és fontos pontokat gyűjteni a bajnokság további szakaszára. A kispestiek játékát a szervezettség és a harcosság jellemezte, ugyanakkor a hatékonyságon még van mit javítani. Egy Videoton elleni győzelem hatalmas lökést adna a csapatnak, aki jelenleg a tabella élén áll. A Videoton több játékost is vásárolt a téli átigazolási időszakban és a szurkolók bíznak az új vezetés döntéseiben. A csapat számára éppen ezért kulcsfontosságú ez a találkozó és egy stabil védekezésre építve meglephetik a kispestiek csapatát.

Az NB2-ben minden pont aranyat ér, így egyik fél sem engedheti meg magának a kimaradt helyzeteket. Minden adott, hogy egy rendkívül izgalmas, kiélezett összecsapást lássunk, a kérdés már csak annyi, hogy a Honvéd vagy a Videoton örülhet a lefújás után.

Exit mobile version