Megállíthatatlan volt Lando Norris Brazíliában, tündérmeséjében sima rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es futamon.
Lando Norris újabb tündérmesét írt, ezúttal a Forma-1 Brazil Nagydíjon, amelyben lőttek Verstappen világbajnoki álmának. A McLaren pilótája sima rajt-cél győzelmet aratott. Immár 24 ponttal vezeti a pontversenyt Oscar Piastri előtt, számára ezzel kézzelfoghatóvá vált a világbajnoki cím.
De le a kalappal Max Verstappen előtt azért, amit a Red Bullban művelt. A holland négyszeres világbajnok vadonatúj motort, régi- új alvázat kapott. És bár a boxutcából rajtolt, a harmadik helyen ért célba. De nézzük a futamot. Az első nagy ütközésre a hatodik körben került sor, amikor Oscar Piastri a negyedik helyről érkezve a belső íven beszúrt Leclerc és Antonelli mellé. Közben elfékezte az autóját, meglökte Antonelli Mercedesét, az pedig belecsúszott a Ferrariba.
Verstappen Red Bullja a mezőny leggyorsabb autója
Piastri ezzel feljött a második helyre, de Leclerc autójáról leesett az egyik abroncs, ez gallyra vágta a vörösök versenyautóját. Így a Ferrari pilótájának be is fejeződött a versenye. Eközben a boxutcából rajtoló Verstappen szépen kapaszkodott fölfelé a 19. helyről, a a 20. körben, pár pilóta kerékcseréje után pedig már a 6. volt. Végül a harmadik helyen, Norris és Antonelli mögött ért be a célba.
És itt álljunk meg egy pillanatra. Mindenki Verstappen zsenialitását dicséri, ami rendben is van. De a Red Bull a gyalázatos szombati időmérője után olyan autót tett a holland pilóta alá, ami magasan a mezőny leggyorsabb versenyautója lett.
Simán győz Verstappen az űrautójával Las Vegasban
Adódik a kérdés: ezzel az űrautóval mire lesz képes Verstappen a két hét múlva esedékes Las Vegas-i futamon? Mert ha Verstappent tegnap nem sújtja egy defekt, ami miatt plusz egy kerékcserére kiállt, akkor simán behúzza Brazíliában az első helyet. A másik elgondolkodtató dolog Tsunoda teljesítménye. Ha csak a számokat nézzük, a holland pilóta egyedül majdnem annyi pontot szerzett a csapatnak, mint a Mercedes vagy a Ferrari két-két pilótája. Mintha Yuki Tsunoda nem is a Red Bullban versenyezne…
Az igazság az, hogy a japán pilóta versenyautója ezen a hétvégén Max Verstappenével ellentétben ismét nem kapott se új motort, se frissítést. Csak a jó ég tudja, miért. Ennek is köszönhetően Verstappen két másodperc híján 1 percet adott a csapattársának Brazíliában. Nem, nem Tsunoda felejtett el vezetni. Csak valami túlságosan is félrecsúszott a toronyban…
A Brazil Nagydíj végeredménye az f1vilag.hu táblázata alapján:
| Pozíció | Versenyző | Csapat | Különbség |
|---|---|---|---|
| 1. | Lando Norris | McLaren | – |
| 2. | Kimi Antonelli | Mercedes | +10.3s |
| 3. | Max Verstappen | Red Bull | +10.7s |
| 4. | George Russell | Mercedes | +15.2s |
| 5. | Oscar Piastri | McLaren | +15.7s |
| 6. | Ollie Bearman | Haas | +29.6s |
| 7. | Liam Lawson | Racing Bulls | +52.6s |
| 8. | Isack Hadjar | Racing Bulls | +52.8s |
| 9. | Nico Hülkenberg | Sauber | +53.3s |
| 10. | Pierre Gasly | Alpine | +53.9s |
| 11. | Alex Albon | Williams | +54.1s |
| 12. | Esteban Ocon | Haas | +54.6s |
| 13. | Carlos Sainz | Williams | +55.4s |
| 14. | Fernando Alonso | Aston Martin | +55.7s |
| 15. | Franco Colapinto | Alpine | +57.7s |
| 16. | Lance Stroll | Aston Martin | +58.2s |
| 17. | Yuki Tsunoda | Red Bull | +69.1s |

