Botrány robbant ki az Irgalmasrendi Kórházban, nincs fűtés, ezért a betegeket haza, az orvosokat pedig szabadságra küldték.
Kirobbant a botrány az Irgalmasrendi Kórházban, több mint egy hete nincs fűtés, ezért a betegeket haza, a kabátban rendelő orvosokat szabadságra küldték. Ugyanis a következő héten sem lesz fűtés. Ugyanis november 21-e óta meghibásodás miatt nincs fűtés a Budai Irgalmasrendi Kórház több épületében.
A példátlan eset kapcsánTari Zsolt, az intézmény főigazgatója azt állította, hogy a hibát megtalálták, annak elhárításán pedig dolgoznak. Ezzel ellentétben a 444 úgy tudja, a hibát nem sikerült kijavítani. A lapnak nyilatkozó dolgozók is ezt erősítették meg. Szerint az ambulancián 16 fokot mértek, az orvosok kabátban rendelnek, a fekvőbetegosztályokat kiürítették. A nőgyógyászat mosdójában pedig csak 7 fok van.
Javítás után sem működik a fűtés
A dolgozókat a hét elején két óra különbséggel előbb arról értesítették, hogy „befejezték a csőcserét, mostantól melegedés tapasztalható”. Majd ennek az ellenkezőjéről tájékoztatták őket. Eszerint az újabb körlevél már arról számolt be, hogy „a csőszakasz cseréjével helyreállt problémák ismét jelentkeztek. Nyomásesés miatt egyelőre nem tudják helyreállítani a fűtést” – írja a lap. A dolgozókat arra kérték, vegyék ki a maradék szabadságukat.

A kórház Frankel Leó úti épülete után az Árpád fejedelmén lévő blokkban is megszűnt a fűtés. A fűtést eleinte alternatív módon oldották meg. Azonban ez csak ott volt lehetséges, ahova szereltek klímaberendezést. Az érintett osztályok nagy részében azonban nincsen.
Hősugárzóval tilos a fűtés, nem bírja el a hálózat
A hősugárzókat pedig nem állítottak be, tartva attól, hogy az elektromos hálózat nem bírná el a plusz terhelést. „Az összesen több mint nyolcvan ággyal működő két reuma és két rehab osztályon már csak négy-öt fekvőbeteg maradt, a többieket elküldték. Sok ízületi beteg van itt, őket a hideg különösen rosszul érintené.
Vannak halasztható fizioterápiás kezelések, de rossz állapotú fekvőbetegek is voltak. Az immunbetegeknél különösen fontos lehet, hogy időben hozzájussanak a citosztatikus kezelésekhez” – nyilatkozta egy orvos az Irgalmasrendi Kórházból.
