Aktuális Magyarország

Central Perk hangulat Budapesten: új szintre lép a McDonald’s kampánya

Fotó: Digital Hungary

Akusztikus koncertsorozattal és limitált kiadású bögrékkel folytatódik a McDonald’s és a Jóbarátok című sorozat együttműködése Magyarországon. A kampány második szakasza a budapesti Nyugati téri étteremhez kapcsolódik, ahol a sorozatban szereplő Central Perk kávézó hangulatát idézik meg.

A Nyugati téri étteremben akusztikus estek idézik meg a Central Perk hangulatát

Az eseménysorozat helyszíne a Nyugati téri McDonald’s, ahol az ikonikus kanapé másolata köré szerveznek élő zenei programokat február végén és március elején. A koncertek február 27-én és 28-án, valamint március 6-án és 7-én 19 és 21 óra között zajlanak. Az esteken alkalmanként két-két fiatal előadó lép fel akusztikus formában, zenekari kíséret nélkül.

A szervezők tájékoztatása szerint a program célja, hogy közvetlen, „unplugged” hangulatot teremtsen. Az esemény a Jóbarátok sorozat egyik karakterének, Phoebe-nek a Central Perkben előadott dalait idézi. A fellépők között szerepel Demeter Erik, Szabó Kamilla Lilla, Urbán Edina, Nagy Kristóf „Bozont”, Bótyik Borostyán, Szappanos Janka és Bíró Csongor. A kezdeményezés a fiatal hazai tehetségek bemutatkozását is szolgálja.

A zenei programok mellett február 24-től országszerte elérhetővé vált a Friends-bögre promóció a McDonald’s éttermeiben. A kampány keretében négyféle, limitált kiadású bögrét kínálnak a készlet erejéig. A minták a sorozat ismert elemeit jelenítik meg, többek között a lila bejárati ajtót, a szökőkutat, valamint a Central Perk kávézó jellegzetes kanapéját.

A Jóbarátok relikviák korábban több külföldi piacon is megjelentek, a hazai bevezetést pedig már a kampány tervezésekor kilátásba helyezték. A mostani időszakban a zenei eseményekkel együtt válik teljessé az együttműködés második szakasza.

A McDonald’s tájékoztatása szerint a kezdeményezés célja, hogy a sorozat hangulatát tárgyi emlékek és közösségi programok formájában is elérhetővé tegye a rajongók számára.

Forrás: DigitalHungary.