Kultúra

Kultúra

50 éves a Ramones első albuma – Egy magyar származású zenész alapította a punk egyik legnagyobb zenekarát

2026-ban fél évszázados a Ramones első nagylemeze, amely a punk rock történetének egyik meghatározó kiadványa lett. A New York-i zenekar egyszerű, gyors és nyers zenéjével új korszakot indított el – ráadásul a legendás csapat egyik alapembere magyar származású volt. Az első, cím nélküli Ramones album 1976-ban jelent meg, rajta olyan későbbi klasszikusokkal, mint a Blitzkrieg

Tovább
Kultúra

Egész éjszakán át szól a népzene – újra itt a Táncházak Éjszakája

Szeptember 12-én ismét megrendezik a Táncházak Éjszakáját a budapesti Fonó Budai Zeneházban. A rendezvény célja, hogy kicsik és nagyok együtt fedezhessék fel a magyar népzene és néptánc hagyományait. Tánc, zene és hagyomány egyetlen estén A programban többféle táncház, tánctanítás, kézműves foglalkozás és családi program is helyet kap. A kezdőknek sem kell aggódniuk, hiszen a tánctanításokhoz

Tovább
Kultúra

Előkerült egy soha nem hallott Beatles-felvétel: így született a Day Tripper

Igazi zenei különlegesség került elő a Beatles archívumából: egy korábban kiadatlan felvételen John Lennon és Paul McCartney hallható, ahogy együtt dolgoznak a Day Tripper első változatán. A felvétel ráadásul még az ikonikus gitárriff megszületése előtti időszakból származik. A több mint hat évtizede készült úgynevezett „songwriting work tape” Lennon surrey-i otthonában, Kenwoodban készült. A felvételen a

Tovább
Gazdaság Kultúra

Finanszírozási gondok miatt lehúzza a rolót a Jazz TV

Hamarosan végleg befejezi működését a Jazz TV. A televízió közleményben jelentette be, hogy a jelenlegi finanszírozási környezet miatt már augusztusban megszűnhet a műsorsugárzás, így néhány napon belül véget ér a csatorna több mint három és fél éve tartó története. A tulajdonosok hangsúlyozták, hogy a döntésnek nincs köze a nézettségi adatokhoz vagy a szakmai teljesítményhez. Indoklásuk

Tovább
Kultúra

Az M1 is műsorára tűzi a Sziget magyar fellépőinek koncertjeit

Idén azok sem maradnak le a Sziget Fesztivál hangulatáról, akik nem tudnak személyesen kilátogatni a rendezvényre. A közmédia és a Sziget Fesztivál együttműködésének köszönhetően az M1 csatorna műsorán is láthatók lesznek a magyar előadók koncertjei. Az erről szóló megállapodást szerdán írta alá Gerendai Károly, a Sziget alapítója, valamint Horváth András, a közmédia megbízott vezérigazgatója. A

Tovább
Film Kultúra

Elhunyt Vincent Pastore, a Maffiózók emblematikus színésze

80 éves korában elhunyt Vincent Pastore amerikai színész, akit a legtöbben a kultikus Maffiózók (The Sopranos) című sorozatból ismerhettek. A BBC beszámolója szerint a művészt bronxi otthonában találták holtan, a hatóságok tájékoztatása alapján idegenkezűségre utaló jel nem merült fel. Vincent Pastore 1946-ban született New York Bronx városrészében. A vietnámi háború idején az amerikai hadseregben szolgált,

Tovább
Kultúra

Meghalt Gálvölgyi Judit, aki generációkkal szerettette meg a fantasy világát

81 éves korában, hosszú betegséget követően elhunyt Gálvölgyi Judit műfordító és szerkesztő – közölte a család. A magyar irodalmi élet meghatározó alakja nemcsak kiváló fordítóként, hanem a fantasy és a science fiction hazai népszerűsítésének egyik úttörőjeként is maradandót alkotott. Gálvölgyi Judit – születési nevén Gács Judit – 1946. január 8-án született Budapesten. Édesapja a legendás

Tovább
CsakHír Podcast Interjú Kultúra

A festő, akinek művei a világűrt is megjárták – Albert László a CsakHír Podcast vendége volt

Amikor a művészet elhagyja a Földet – Albert László festményei a világűrig jutottak Vannak történetek, amelyek egy festővászonnal kezdődnek, és egészen a csillagokig vezetnek. Albert László festőművész története éppen ilyen. Az alkotás számára nem csupán egy kép megszületését jelenti, hanem egy gondolat, egy érzés vagy egy különleges pillanat továbbadását is. Egy olyan folyamatot, amelynek a

Tovább
Kultúra Magyarország

Tavaly még udvarhölgy volt, idén ő lett az Anna-bál szépe

A balatonfüredi, 18 éves Windisch Laurát választották a 201. Anna-bál szépének. A fiatal lány tavaly már első udvarhölgyként szerepelt a rangos eseményen, idén pedig ő viselheti a bál szépe címet. Az első udvarhölgy a 16 éves debreceni Tollas Viktória lett, aki most először vett részt az Anna-bálon. A második udvarhölgy Windisch Laura testvére, a szintén

Tovább
Kultúra

Az ördögök Fehérváron jártak

Székesfehérvár ikonikus romkocsmája, a Nyolcas Műhely szabadtéri színpada adott otthont a Dos Diavolos formáció koncertjének. A Ganxsta „Döglény” Zolee és Takács Vilkó által alkotott csapat ismét hozta a megszokott formáját, és közel két órán keresztül megismételhetetlen koncertet adott. Hozzájuk csatlakozott még az ifjabb generáció képviseletében Tóth Bence, aki „felnőtt a feladathoz”, és publikum méltán ismerte

Tovább