Bűnügy

Nagyszabású akció indult Dunaújvárosban a problémás közterületek miatt, összehangolt ellenőrzések kezdődtek

fotó: illusztráció

Összehangolt ellenőrzési akció kezdődött Dunaújvárosban a város közterületein tapasztalható problémák kezelése érdekében. Az önkormányzat célja, hogy kiszűrjék a szabályszegőket, ugyanakkor a segítségre szoruló embereket a megfelelő ellátórendszerhez irányítsák.

A kezdeményezés keretében a város kritikusnak ítélt pontjain nagyszabású ellenőrzéseket tartanak.

Az akcióban 16 rendőr vesz részt a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság állományából, mellettük az önkormányzati közterület-felügyelet munkatársai, valamint a Dunaújvárosi Hajléktalanellátó Centrum szakemberei és utcai szolgálata is bekapcsolódott a munkába.

A résztvevők közösen ellenőrzik a bejelentett gócpontokat, és intézkednek azokkal szemben, akik életvitelszerűen, a környezetük nyugalmát zavaró módon tartózkodnak a közterületeken.

Az önkormányzat közlése szerint az ellenőrzések során minden esetben az adott helyzetnek megfelelően járnak el. A szabályszegőkkel szemben a hatóságok megteszik a szükséges intézkedéseket, míg a segítségre szoruló emberek számára a szociális szakemberek igyekeznek megfelelő támogatást és ellátást biztosítani.

Az önkormányzat hangsúlyozta: minden törvényes eszközzel szeretnék garantálni a dunaújvárosiak nyugalmát és biztonságát, ezért az összehangolt ellenőrzések a jövőben is folytatódhatnak.