Sport

Megyei labdarúgás Sport

Együtt maradt a sikercsapat

Tavaly ősszel 2-0-ra nyertek a csóriak (kék) Kápolnásnyéken / Fotó: Kricskovics Antal.

A Csór Truck-Trailer csapata a májusban befejeződött idényben kivágta a rezet, és története legjobb eredményét elérve a 2. helyen végzett a Fejér vármegyei I. osztályban. Bíró Zsolt klubelnök tisztában van azzal, hogy nehéz szezon elé néznek, de várja a folytatást, immáron új szakvezetők irányításával.

A csapat a gárdához ezer szállal kötődő, két fiatal edző, Horváth Hunor-Örsi Martindirigálása mellett július elején megkezdte a felkészülést. Vajda Gusztáv, aa tavalyi sikerek kovácsa az új szezonban a Videoton FC Fehérvár együttesénél Pető Tamás asszisztensedzője lett, ezért hagyta el a klubot.

Őrsi Márk már az előző évben Vajda Gusztáv segítőjeként több alkalommal meccselt, Horváth Hunor pedig a Videotonnál edzősködik az utánpótlásban. Harmadik hete dolgozik a csapat, két edzőmérkőzésen vagyunk, a Veszprém megyei Csetény csapatát 3-0-ra legyőztük, majd a Várpalotával játszottunk. – tudtuk meg Bíró Zsolttól.

Az egyesület legnehezebb feladata az volt, hogy egyben tartsák játékoskeretet, hiszen egy sikeres év után általában szét akarják szedni csapatokat. Két játékosuk egyelőre nem folytatja, Magyar Patrik, valamint Sasvári Márk igazolásai ettől függetlenül náluk maradtak. Három új igazolásuk van, Imrefy Balázs Kápolnásnyékről, Farkas István az Ikarus-Maroshegy U19-es csapatából, és az NB III-as tapasztalattal is rendelkező Weisengruber Áron az FC Főnix együtteséből.
– Úgy érzem erősödtünk az érkezdésükkel. – tette hozzá a klubelnök.

A Mol Magyar Kupában az NB III-as Budaörs lesz az ellenfelük, szerettek volna egy szerényebb képességű csapattal játszani, de Fortuna ezúttal nem volt velük.
– Tisztes helytállást várok, de hazai pályán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy elkapjuk őket. A bajnokság sokkal nehezebbnek tűnik, mint tavaly, hiszen majdnem minden mérkőzés éles lesz azzal, hogy a két, viszonylag gyengébb csapat (Videoton Baráti Kör, Enying – a szerk.)kiesett a mezőnyből.

Nagy valószínűséggel jobban oda fognak figyelni ránk főként a tavaszi szereplésünk után. Ebben az évben még nem kapott ki a csapat, sem felkészülési mérkőzésen, sem tétmeccsen, ennek a szériának megőrzése a cél, minél tovább ki szeretnénk tolni ezt a veretlenségi sorozatot. A riválisaink közé sorolnám a Mór, a Sárosd, az FC Főnix, a Martonvásár együtteseit, és a Lajoskomárom csapatát sem lehet leírni. Sokkal kiegyensúlyozottabb, és erősebb lesz a mezőny. – vélte Bíró Zsolt.

Káldor András