A MÁV Előre Foxconn férfi röplabda csapata évek óta ott van a nemzetközi porondon, és rendre sikeres a különböző kiírásokban. Mivel a tavasszal zárult Extraliga küzdelmeiben a második helyen végzett aa CEV Challenge Kupában indul az idei szezonban.
Az eddigi vezetőedzőt, Omar Pelillot váltó új szakvezető, Alekszandar Milivojevics irányításával lényegében új csapat épül az Olasz utcában, hiszen több, korábban meghatározó játékos másik klubban folytatja pályafutását, és egyre több fiatal játéka kerülhet előtérbe.
Mindenesetre megtörtént a harmadik számú európai kupasorozat sorsolása, amelyen eldőlt, hogy a TSV Jona együttesével találkoznak majd a kék-fehérek.Az első mérkőzést november 10–12. között Svájcban játsszák, míg a visszavágóra november 17–19. kerül sor Fehérváron.
Az 1971-ben alapított TSV Jona a svájci bajnokságban az 5. helyen zárt, miután a rájátszásban az 5.-6. helyért vívott helyosztón összesítésben 2-0-ra felülmúlta a Lausanne UC legénységét.
Káldor András

