Súlyos sérülésekkel került kórházba egy nő, akire fényes nappal támadt rá egy medve a háromszéki Zalán faluban. Az asszony éppen a fiát kísérte iskolába, amikor szembetalálkozott a nagyvaddal. A gyermeknek sikerült biztonságba menekülnie, édesanyja azonban nem tudta elkerülni a támadást.
Hónapokig tarthat a felépülés
A támadás csütörtök reggel, nyolc óra körül történt. A medve utolérte a menekülő nőt, és mély karmolásokat okozott a csípőjén, a karján és a lábán. Az áldozat medencecsontja is megsérült, ezért meg kellett műteni, sebeit pedig összevarrták. Felépülése akár több hónapot is igénybe vehet.
A támadó állatot a hatóságok és a helyiek keresték, de egyelőre nem sikerült megtalálni. A feltételezések szerint egy fiatal, nemrég az anyjától elszakadt medve kerülhetett a településre.
Szigorúbb fellépést sürget a polgármester
Fodor István, Bodok polgármestere a történtek után határozott fellépést helyezett kilátásba a lakott területeken megjelenő medvékkel szemben. Közlése szerint nem az állatok elkábítását és áttelepítését tartja megfelelő megoldásnak, hanem a településekre bemerészkedő példányok kilövését szorgalmazza.
Romániában régóta problémát jelent a medvék lakott területeken való megjelenése. A támadások és a lakossági aggodalmak miatt az állomány kezelésének kérdése ismét a figyelem középpontjába került.

