CsakHír Rovatok Sport Cristiano Ronaldo sztrájkba lépett? Ezért nem játszott az Al Nassr rangadóján
Sport

Cristiano Ronaldo sztrájkba lépett? Ezért nem játszott az Al Nassr rangadóján

Sok Al Nassr szurkoló jogosan teheti fel a kérdést, hogy Cristiano Ronaldo a riyadhi rangadón miért nem volt a kezdőben?
Sajtóértesülések szerint a portugál válogatott támadó sztrájkba kezdett, mert elégedetlen a klubját érintő döntésekkel. Fabrizio Romano információi szerint Ronaldo úgy véli, a Szaúd-arábiai Közbefektetési Alap igazságtalanúl bánik az Al Nassr csapatával.

Az átigazolási időszak is rosszul sikerült

A PIF a szaúdi bajnokság négy élcsapatában, köztük az Al Nasszrban is 75 százalékos tulajdonrésszel bír. Az alap vezetője Mohamed bin Szalmán koronaherceg. A mostani átigazolási időszakban a csapat mindössze egy játékost igazolt, az iraki Haydeer Abdulkareemet, míg az Al Hilal két európai futballistát is igazolt: a spanyol Pablo Marít és a francia Kader Meitét. Korábban még az Al Nassr vezetőedzője Jorge Jesus is utalt arra, hogy a csapat jelentős befolyással rendelkezik a háttérben. A sajtó ugyanakkor hivatalos megerősítést egyelőre nem kapott Ronaldo döntéséről vagy annak pontos időtartamáról. Az biztos, hogy a riyadhi rangadón nem volt a keretben, szóval könnyen meglehet, hogy Ronaldot nem láthatjuk egy ideig játszani.

Érdekesség, hogy a napokban egy másik világsztár, Karim Benzema is sztrájkot hirdetett Szaúd-Arábiában, ő azonban az Al Ittihad szerződéshosszabbítási ajánlatával kapcsolatos elégedetlensége miatt. Az egésznek az lett a vége, hogy Benzema az Al Hilalhoz szerződött.

Exit mobile version