Bűnügy

Három francia férfit fogtak el adathalászat gyanújával Magyarországon

Három francia állampolgárt vettek őrizetbe Magyarországon, akiket azzal gyanúsítanak, hogy adathalászat módszerekkel, egy közüzemi szolgáltató nevével visszaélve csaltak ki személyes és bankkártyaadatokat.

MVM adathalászat miatt letartóztatott francia csalók

A rendőrség tájékoztatása szerint az elkövetők az MVM Next Zrt. nevében küldtek valótlan befizetésre felszólító üzeneteket. A három férfit kedden érték tetten egy budapesti luxusapartmanban, miközben éppen ilyen adathalász üzeneteket terjesztettek.

Az elfogást a Somogy vármegyei rendőrség bevetési egysége hajtotta végre. A gyanúsítottakat ezt követően Kaposvárra szállították, ahol információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki őket. Az érintettek egyike 19, ketten pedig 23 évesek.

A házkutatás során a hatóságok több mobiltelefont, számos SIM-kártyát, különböző márkás ruházati cikkeket, valamint mintegy 8,5 millió forint készpénzt foglaltak le. A nyomozás adatai alapján a csalássorozatnak több száz sértettje lehet – írta a ComputerTrends.

Az ügyben a büntetőeljárás jelenleg is folyamatban van. A rendőrség további részleteket a nyomozás érdekeire tekintettel egyelőre nem közölt. A tájékoztatás a police.hu oldalon jelent meg.