2025. 11. 14.
Sport

Így imádták Szoboszlait és Kerkezt az örmény szurkolók

Szoboszlai

Megrohanták aláírásért a Liverpool magyar sztárjait az örmény fociszurkolók a mérkőzés után, volt, aki egy órát várt rájuk.

Hiába kapott ki Örményország a vendégként érkező magyar válogatottól, a hazai szurkolók imádták Szoboszlait és Kerkezt. „I love you, Szoboszlai!” – harsogták a meccs után a jereváni éjszakában. Akadt köztük, aki több mint egy órát várt arra, hogy megpillantsa kedvenceit, Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost.

A két magyar világklasszis pedig előzékenyen aláírta a pólókat, sapkákat, mindent, amit a szurkolók eléjük dugtak. Az őrület már kedden, a magyar válogatott Jerevánba érkezésekor elkezdődött. Sok liverpooli szurkoló várta a mieink gépét a helyi reptéren.

A vesztes meccs ellenére imádták a Liverpool magyar sztárjait

A két magyar világklasszis becsülettel tűrte a rohamot és ha szoros is volt a program, egy-egy fotóra, és aláírásra megálltak. Kerkez Milos külön kitért arra a magyarok jereváni sajtótájékoztatóján, hogy jól esik nekik a szurkolók szeretete. És a lehetőségükhöz mérten a a meccs után is megállnak egy-egy közös képre, vagy aláírásra.

Bár a csütörtök világbajnoki-selejtezőn az örmények 0:1-re kikaptak a magyar válogatottól, s helyi szurkolók még tovább tudták fokozni a rajongásukat. Miután a saját válogatottjuk már régen elhagyta a stadiont, ők még mindig maradtak, hangosan skandálták a liverpooli kedvencek nevét.

Sírva skandálták Szoboszlai és Kerkez nevét

Mivel a magyarok a lefújás után alig két órával már indultak Budapestre, most kevés esély volt a közös fotóra vagy aláírásra. Tömő Attila, a magyar válogatott technikai vezetője egy szerencsés szurkoló kezéből elvette a mezt,. A buszra vitte, és aláíratta azt a két liverpoolival – írta a Magyar Nemzet. A szerencsés örmény fiatal könnyes szemmel kiáltotta: I love you, Szoboszlai! I love you, Kerkez!

Botránnyal indult az örmény-magyar meccs

Egyébként elképesztő botrány előzte meg az Örményország-Magyarország mérkőzést. A hazaiak szövetségi kapitányát, Jegise Melikjant nem akarták beengedni biztonságiak a stadionba. Emiatt késéssel indult a sajtótájékoztató. Ugyanis a kapunál álló, örmény biztonsági őr akkreditáció hiányában nem engedte be az örmény stadionba az örmény válogatott szövetségi kapitányát.

A szövetségi kapitány ekkor elvesztette a türelmét, földhöz vágta a kávéját, belerúgott egy téglába, majd üvöltözött a biztonsági emberrel is. Lassan érkezett csak meg az engedélye a belépésre, Melikjant pedig úgy kellett lefogni, hogy megnyugodjon.

Később az örmény szövetségi kapitány kitért a magyar csapat érdemeire is – írta a promotions.hu. Méltatta a portugálok elleni teljesítményét is. Arra is kitért, hogy ő lesz az első, aki gratulál majd a magyaroknak, ha megszerzik a második helyet a csoportban.