Alex Petan bejelentette visszavonulását, ezzel lezárult egy nagyszerű pályafutás, amelynek három szezonon keresztül Székesfehérvár is fontos állomása volt.
A 34 esztendős kanadai-olasz Alexander Petan 2020-ban a német Iserlohn Roosters együtteséből érkezett a Hydro Fehérvár AV19-hez, és hamar a csapat egyik meghatározó játékosává, valamint a fehérvári közönség egyik kedvencévé vált. A csatár már első szezonjában 48 alapszakasz-mérkőzésen 43 pontot szerzett, egy évvel később pedig 57 mérkőzésen 54 ponttal segítette a csapatot. A 2021-22-es szezon örökre különleges helyet foglal el a kék-fehér klub történetében.
Petan tagja volt annak a csapatnak, amely első alkalommal jutott be az ICE Hockey League döntőjébe, és története során először kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájába. A rájátszásban is rendkívül fontos szerepet vállalt, hiszen 13 mérkőzésen 3 gólt és 8 gólpasszt jegyzett. Három fehérvári szezonja során 133 alapszakasz-mérkőzésen 121 pontot – 48 gólt és 73 gólpasszt – szerzett, és számos sikeres pillanat részese volt. Az olasz válogatott színeiben pedig 25 alkalommal lépett jégre.
Pályafutása később Olaszországban és Szlovéniában a Volán ligaellenfeleinél – HC Pustertal, HK Olimpija Ljubljana – folytatódott, utolsó szezonjában az olasz válogatottal, olimpiai szerepléssel tette teljessé karrierjét.
Káldor András

