Sport

Kosárlabda Sport

Bevált a próbajátékon

Major Bulcsu (fehér) hasznos tagja lehet az Albának Fotó: a klub

A 21 esztendős Major Bulcsúval két éves szerződést kötött az Alba Fehérvár, a Honvédtól érkező 195 centiméter magas hátvéd próbajátékon felelt meg Fehérváron.

Hetek óta a kerettel edzett a 21 esztendős Major Bulcsú, aki korábban az U16-os és U18-as válogatottnak is a tagja volt. A játékos a 2023–2024-es idényben a Honvédban mutatkozott be az élvonalban, ahol az Alba Fehérvár jelenlegi vezetőedzőjének, Zlatko Jovanovicsnak a játékosa volt.Idén februárban viszont Oroszlányba igazolt, itt 19 mérkőzésen jutott szóhoz.Major Bulcsú az elmúlt hét végén az oroszlányi felkészülési tornán az elődöntőben a Délút-SZTE-SZEDEÁK  ellen 4, a döntőben, az OSE ellen 11/9 pontot dobott és hasznosan kosárlabdázott.

A kék-fehérek pénteken és szombaton a Morgen Ferdinánd Emléktornán szerepelnek Pakson. Az első napon, az elődöntőben 16 órától a Kometa-KVGY Kaposvár KK együttesével találkoznak, míg a másik ágon az Atomerőmű SE az MVM-OSE Lions csapatával mérkőzik. Szombaton aztán a két vesztes bronzmérkőzést vív, a győztesek pedig a döntőben csaphatnak össze. 

Káldor András