Sport

Megyei II. osztály Megyei labdarúgás Sport

Hatpontos rangadó Bogárdon

A Baracs SE csapata (kék) még feljebb léphetne a tabellán Fotó: Horváth László

A Fejér vármegyei II. osztályú labdarúgó bajnokság 9. fordulója következik az előttünk álló hétvégén.

Északon a listavezető Bakonycsernye számára az előző heti Pákozd elleni betli után a győzelem lenne az elfogadható az idegenben eddig még nyeretlen, és mindössze egy pontot szerző Pusztavám-Jülllich gárdájával szemben. Érdekes kilencven percet hozhat a már említett, és meglepetés okozó pákozdiak móri vendégjátéka, valamint az Etyek velencei fellépése. Nehéz mérkőzés vár a Vál legénységére a Szár együttese ellen, míg az idén eddig a korábbiaknál jobb teljesítménnyel kirukkoló Bodajk SE győzelmi reményekkel utazhat Lovasberénybe.

Délen egyértelműen a játéknap slágermérkőzésére kerül sor Sárbogárdon, ahol a tabellán élen álló csapatok találkoznak. Az első helyen tanyázó PAOK Beloiannisz tűnik minimálisan esélyesebbnek, hiszen hétből hét mérkőzésen bizonyultak jobbnak ellenfeleiknél. Más kérdés, hogy a Sárbogárd II. csapata viszont eddig kíméletlenül kihasználta a hazai pálya előnyét. A címvédő Polgárdi VSE mostanáig korántsem nyújtott az előző évekhez hasonló teljesítményt, és a legutóbb az LMSK-nak nyolcat vágó Videoton Baráti Kör ellen sem lesz könnyű dolga. A forduló „nyertese” a Baracs SE alakulata lehet, hiszen egy lajoskomáromi sikerrel még feljebb tornázhatja magát a dobogón.

ÉSZAKI CSOPORT

2026. október 17. szombat, 14:30

Bakonycsernye(1.) –Pusztavám-Jüllich (12.)

2026. október 18., vasárnap, 14:30

Tordas (15.) –Pátka (6.), Fehérvárcsurgó (9.)–Puskás Akadémia III. (13.), Vál KSE (11.) –Szár KSE (4.), Lovasberény (14.)–Bodajk SE (8.), Mór II. (2.)– Pákozd (5.), Velence (7.)–Etyek (10.)

Szabadnapos: Mányi TK (3.)


DÉLI CSOPORT

2026. október 17. szombat, 14:30

Sárbogárd II. (2.) – PAOK Beloiannisz (1.)

2026. október 18. vasárnap, 14:30

Aba-Sárvíz (6.) – Seregélyes-Sárosd II. (10.), Előszállás (11.)– Enying (8.), Kisláng(12.) –Nagykarácsony (14.), Polgárdi VSE (9.)– Videoton Baráti Kör (5.), LMSK (15.)–Nagyvenyim (4.), Lajoskomárom II.(13.) –Baracs SE (3.)

Szabadnapos: Káloz (7.)


Káldor András