Sport

Megyei I. osztály Megyei labdarúgás Sport

Közeledik a szezonkezdet

Schneider Béla az MLSZ Fejér Vármegyei igazgatója több új információval szolgált / Fotó: fejer.mlsz.hu

Annak ellenére, hogy javában tombol a nyár a Fejér vármegye labdarúgásában egyáltalán nincs uborkaszezon, az MLSZ Fejér Vármegyei Igazgatóságán már az augusztusban induló 2026-2027-es idényt készítik elő. A munkáról Schneider Béla igazgató számolt be olvasóinknak.

Azt nyugodtan állíthatjuk, hogy sikeres szezont hagyott maga mögött a vármegye labdarúgása, hiszen az NB III-ban mind a négy csapat – Dunaújváros FC, Iváncsa KSE, Puskás Akadémia II., Bicskei TC – biztosan az osztály tagja maradt, míg csatlakozott hozzájuk az osztályozót sikeresen záró Sárbogárd SE legénysége is.

A vármegyei bajnokságok összetétele némiképp változott, az előző évekhez képest csökkent a legmagasabb osztályban szereplő együttesek száma.    

Ahogy azt már évek óta megszokhatták a vármegye labdarúgásának vérkeringésében szereplők, és azok, akik munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy minden gördülékenyen működjön, hogy az MLSZ Fejér Vármegyei Igazgatósága rövid idővel a bajnokságok rajtja előtt eligazításképpen évadnyitó értekezleten tájékoztatja a csapatok képviselőit.

Nem lesz ez másként idén nyáron sem

  • A jövő hét elején találkozunk a csapatokkal, és megbeszéljük az idénykezdettel kapcsolatos ügyes-bajos problémákat. – közölte portálunkkal Schneider Béla MLSZ Fejér Vármegyei igazgatója.
  • Leegyeztetjük, hogy kinek, milyen lehetőségei vannak, és a korábbi évekhez hasonlóan a csapatok bevonásával, érdekeik figyelembevételével alakítjuk ki a csoportokat. A Fejér Vármegyei Kupa első fordulójára az augusztus 8.-9.-i hétvégén kerül sor, míg a második körre 15-16-án. Ezt követően a 22-i hétvégén pedig már elkezdődnének a bajnoki küzdelmek.
  • A kupasorsolásra pedig a munkaértekezlet után kerül sor. 58 csapat vesz részt. A Mol Magyar Kupában, a főtáblán induló vármegyei csapatok az első körben kiemeltek lesznek. – tette hozzá.

Az már korábban kiderült, hogy az I. osztályban a lehető legrosszabb forgatókönyv érvényesült, idén csupán 12 csapat vesz majd részt.

A Videoton Baráti Kör, és az Enying VSE együttesei visszaneveztek a II. osztályba, és ott folytatják, a bajnoki címvédő Sárbogárd SE pedig, mint utaltunk már rá, kiharcolta az NB III-as tagságot. A vármegyei II. osztályból egyedül a PAOK Beloiannisznak lett volna lehetősége feljebb lépni, mivel rendelkeztek licenccel, ám ők nem vállalták az I. osztályt.A II. osztály vélhetően 28 csapattal indul, és a III. osztályban is hasonló létszám várható.

Minden évkezdetnél sarkalatos problémát jelent, vajon megfelelő számú játékvezető áll-e majd rendelkezésre.

Jelen pillanatban kevesen vannak, sajnos sokan hiányoznak, gondolkozunk azon, hogy a tél folyamán meghirdetésre kerülő tanfolyam mellett év közben is legyen egy képzés, ezzel is pótolni szeretnénk a létszámot. Az előző években előfordult, hogy idénykezdetkor más megyéből „igazoltunk” játékvezetőket, ez elsősorban a vármegyei kupában nyújtott segítséget, és azt se felejtsük el, hogy nyáron többen mennek el szabadságra, így őket is helyettesíteni kell, kellett. – tudtuk meg Schneider Bélától.

Káldor András