A 6. fordulóra készülődnek a csapatok Fejér vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 2026-2027-es idényében. A hétvégi párosítások vendéglátó csapatainak trénereit kértük egy kis esélylatolgatásra.
2026. szeptember 26. szombat, 16:00
Martonvásár (7.) – Ercsi Kinizsi (9.)
Gálvölgyi István a Martonvásár edzője: -Nem úgy alakult a Csór elleni összecsapás, ahogy elterveztük. Az első kapott gólig, 63 percig úgy gondolom védekezésben, és a középpályán nagyon rendben voltunk. Eljutottunk a Csór kapujától cirka 20 méter távolságra, onnantól viszont elfogyott a tudományunk. Nem volt elől az az extra teljesítmény, ami szükséges lett volna ahhoz, hogy gólt szerezzünk, viszont a védekezésünk dicsérhető, mert a Csór szinte a kapunk felé sem jött. Pontosan akkor, amikor azt a szerencsétlen öngólt kaptuk a mezőnyben teljes mértékben ellenfelünk felé tudtunk kerekedni. Abban bíztam, hogy megszerezzük a vezetést, de sajnos ez nem jött össze. A félidőben arról beszéltünk a játékosoknak, hogy az első gól nagyon sokat fog számítani. Ez a Csórnak sikerült. Ami még nagyon fájó volt, hogy az 5. percben Füzér Zoltán és Füzik Bence egy vétlen esetnél összefutottak, és Füzért le is kellett cserélni orrtörés miatt. Szerencsére nem olyan komoly a probléma, így reménykedhetünk abban, hogy a hétvégén számíthatunk rá. Füziknek is pihenni kellett a hét folyamán, lett egy kisebb agyrázkódása. Rajtuk kívül pedig Pauer Zoltán már a mérkőzés előtt jelezte, hogy nincs rendben, betegséggel küzdött, és a második félidő elején őt is le kellett cserélni. Az Ercsi elleni rangadón nem fog számítani, hogy hányadik helyen állnak a csapatok a tabellán, ez a párosítás mindig igazi presztízscsata. Bízom abban, hogy tudjuk rendezni a sorainkat, egy-két hiányzónk vissza tud térni, főleg a támadó szekcióba, és sikerrel tudjuk venni a hétvégét. Nagyon nehéz mérkőzés lesz!
Gárdony (12.) – KK Grain KFT.-Mezőfalva (11.)
Balogh Balázs a Gárdony elnöke: -Remélem, hogy ki tudunk állni szombaton, erősen dolgozom ezen. Még az is kérdéses, hogy esetleg pályaválasztó jogot cserélünk.(Azóta kiderült, hogy azMLSZ Fejér vármegyei Igazgatósága hozzájárult ahhoz, hogy műfüvön játsszák le a csapatok a mérkőzést – a szerk.).
Masinka Csaba a KK Grain-KFT.-Mezőfalva vezetőedzője: – Két ellentétes félidőt játszottunk a Kápolnásnyékkel. Az első játékrészben egész egyszerűen nem találtuk önmagunkat a pályán, ilyen rossz félidőt még nem játszottunk ebben az idényben. A szünet után viszont egy teljesen más felfogású csapat futott ki, megváltozott a játék képe, uralni tudtuk a meccset. Az első gólunk után elhittük, hogy van keresnivalónk, és ez a találkozó még nincs veszve. Amennyiben lett volna vissza néhány perc, talán nyerünk. Ellenfelünk talán túlságosan megelégedett a magabiztos előny tudatában, ez is segített nekünk, hogy legalább egy pontot itthon tudtunk tartani. Nem tudom még, hogy megrendezik-e a szombati mérkőzést, mi nagyon szeretnék elhozni a pontokat Agárdról. Nem láttam őket játszani, de az eredményeik alapján úgy nézem nagyon meggyengültek, ettől függetlenül tudom azt, hogy mindig fel tudja magát szívni egy csapat, főleg egy olyan együttes ellen, csak egy pontja van. Mi mindenképpen győzelemben gondolkodunk! Jó lenne, ha lenne mérkőzés, mi szeretnénk játszani. Mekota Bernátra még nem számíthatok a héten, de talán utána már hadra fogható lesz.
2026. szeptember 27. vasárnap, 16:00
VSK Adony (3.) – Sárosd (1.)
Rauf Dávid a VSK Adony vezetőedzője: – Fontos győzelmet arattunk vasárnap, független attól, hogy a Lajoskomáromból több kulcsember hiányzott. Igaz nálunk Bánszki Roland megsérült Ercsiben, és volt olyan játékosom is, aki nem edzett, mert beteg volt a héten. A találkozó elején ellenfelünknek kimaradt két nagy helyzete, egyszer a kapusunk védett bravúrral, másodjára pedig nem voltak elég koncentráltak a csatáraik. Nekünk is voltak lehetőségeink, leginkább kontrákból. Ezek közül az első három kimaradt, aztán ez a második félidőben megtört, be tudtunk találni. Majd ismét a kapusunk tartott bennünket meccsben, és a második gólunk szintén kontrából esett. Hősiesen védekeztünk, akaratban és munkában nagyon sokat tettünk a meccsbe, az összecsapás képét nézve jól sikerültek a fordulópontok, és megérdemelten nyertünk. Amennyiben azonban bemennek a Lajoskomárom helyzetei, akkor az egy teljesen más meccs lett volna. Ez egy nem várt győzelem, örülünk neki! Vasárnap a listavezetőt látjuk vendégül, a két csapatot nem lehet egy lapon említeni, nem egyenlőek a lehetőségek, mi nem is akarjuk az élbolyban lévő csapatokhoz hasonlítani magunkat. A Sárosd a toronymagas esélyese a párharcnak, szeretnénk tisztességesen helytállni, nem feltartott kézzel megyünk ki a pályára.
Lajoskomárom (6.) – Móri SE (4.)
Dopuda Igor a Lajoskomárom vezetőedzője: -Semmi gond nem volt Adonyban, azon kívül, hogy a fél csapat beteg volt. Egyik része a hét közben, a másik fele pedig a hétvégén lett maródi, és ez azért vastagon meglátszott a teljesítményünkön. A játékkal és akarattal az első félidőben elégedett voltam, és ekkor úgy érzem eldönthettük volna a mérkőzést. Annak ellenére, hogy az Adony csapata nagyon szervezetten játszott, igazságosabb lehetett volna a pontosztozkodás. Sajnos kihagytuk a helyzeteinket, a második félidőben pedig egy egyéni hiba után megbüntettek minket a hazaiak. Vasárnapi ellenfelünk, a Mór csapata a bajnokság egyik favoritja, évek óta egyenletes, jó teljesítményt nyújtanak, Tar Bálintot jó szakembernek tartom, aki minden bizonnyal jól össze fogja rakni a csapatát. Otthon játszunk, igyekezni fogunk megfelelő mentalitással pályára lépni, szeretnénk bizonyítani szurkolóinknak. Természetesen annak örülnék a legjobban, ha mindhárom pontot megszereznénk, de nem mi vagyunk az esélyesei a párharcnak. Bízom abban, hogy azok, akikre nem számíthattam a hétvégén meggyógyulnak, a hétközi betegek pedig jobb állapotba kerülnek hétvégére.
Csór Truck-Trailer (5.) – FC Főnix (2.)
Horváth Hunor a Csór Truck-Trailer edzője: -Nagyon nehéz mérkőzés játszottunk Martonvásáron, a hazai csapat nagyon szervezett és jó csapat. Az első félidőben inkább a mezőnyben folyt a játék, egy-egy kisebb helyzettel, aztán szerencsére nekünk a második félidőben sikerült az első gólt berúgni. Onnantól pedig kisebb fölénybe kerültünk, jött a második találat, ettől pedig meg tudott nyugodni a csapat. Vasárnap érkezik hozzánk az FC Főnix, mi szeretnénk megtartani idén a veretlenségünket Fejér megyében, ez a célunk! Azt tudjuk, hogy a Főnix jó csapat, tele tehetséges fiatallal, valamint rutinos játékosokkal, számunkra nem lesz egyszerű feladat, de bele fogunk állni ebbe a meccsbe is a három pont reményében! Kásler Bence hosszabb időre kidőlt, vele nem számolhatunk, Katona Erik viszont eltiltása után visszatérhet.
Melde KFT. Kápolnásnyék (10.) – Ikarus-Maroshegy (8.)
Höltzl Richárd a Melde KFT.-Kápolnásnyék vezetőedzője: -Keresem a vasárnapi mérkőzésen történtek okait, mert egy nagyon jó első félidő után teljesen más képet mutatott a csapat a szünet után. Az első játékrészben nyújtott teljesítménnyel meg voltam elégedve, ellenfelünknek momentuma sem akadt, ellenben a második félidőben leengedtünk, és elhittük azt, hogy zsebben vannak a pontok, és megvan az első győzelem. Sajnos pórul jártunk… Az Ikarus ellen elsősorban azt várnám, hogy csapatként funkcionáljunk, úgy, ahogy legutóbb az első 45 percben. Ott tényleg nagyon jól néztünk ki, amennyiben ezt át tudnánk menteni minden mérkőzésre, akkor úgy gondolom, középcsapat lehetnénk. Abban bízom, hogy vasárnap hasonló összeállításban, mindenkire számítva lehet esélyünk.
Káldor András

