A Videoton FC Fehérvár hivatalos honlapján számolt be róla, hogy az átigazolásiszezon utolsó napján szerződtette Kurdics Leventét.
A klub közleménye szerint több poszton bevethető játékos érkezett az átigazolási időszak utolsó napján.A legutóbb a Szeged-CsanádGrosics Akadémiaszíneiben szereplő Kurdics Levente a Videoton FC Fehérvárban folytatja pályafutását.
A 23 esztendős játékos szülővárosában, Szolnokon kezdett el futballozni, ahol az akkor másodosztályú felnőttcsapatig jutott. 2022-ben igazolt át Kazincbarcikára, ahol két évet töltött, majd 2024 és 2026 között Szegeden futballozott. A balhátvédként és bal oldali középpályásként is bevethető Kurdics pályafutása során eddig 164 NB II-es bajnokin 8 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott, a Szeged labdarúgójaként pedig 50 NB II-es bajnokin és 3 Magyar Kupa-mérkőzésen öltötte magára a kék-fekete mezt.
–Nagyon örültem a Videoton megkeresésének, a karrierem szempontjából nagyon jó fejlődési lehetőségnek tartom a Fehérvárra igazolást. Egy nagy múltú klubhoz érkezhettem, ahol minden feltétel adott, hogy a legjobb formámat nyújtsam. A pálya bal oldalán érzem magam otthonosan, ott a védekezéstől és a támadásig mindenből szeretném kivenni a részem. Erősségemnek a gyorsaságomat tartom, biztos vagyok benne, hogy jó közösségbe érkezem és gyorsan be tudok majd illeszkedni.
– nyilatkozta szerződése aláírását követően.
Káldor András

