csalás

Bűnügy

Mesterséges intelligenciával próbálta megtéveszteni a NAV-ot egy vállalkozó

Egy magyar vállalkozó mesterséges intelligencia és képszerkesztő program segítségével próbálta bizonyítani, hogy cége székhelye megfelel az előírásoknak, miután a NAV törölte az adószámát. A kísérlet azonban nem vezetett eredményre, a hatóság munkatársai ugyanis felfedezték a manipuláció nyomait. Az ügy akkor kezdődött, amikor a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei NAV ellenőrei megszüntették egy frissen alapított kisvállalkozás adószámát. Ennek oka

Tovább
Bűnügy

Egyetlen telefonhívásba került: ötmillió forintot csaltak ki egy 93 éves asszonytól

Hihetetlen csalás áldozata lett egy 93 éves karcagi nő, akit telefonon vettek rá arra, hogy átadja megtakarításait és értékeit. A csalók azt állították, hogy az unokáját letartóztatták, és csak jelentős összegű óvadék fejében engedhetik szabadon. Azt hazudták, hogy bajba került az unoka A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az idős asszonyt vezetékes telefonon hívták fel

Tovább
Bűnügy Sztárok

Johnny Depp bankszámláját évekig fosztogatta egy csaló – hatalmas összeg tűnt el

Hollywood egyik legismertebb sztárját érintő nemzetközi bűnügy kapcsán újabb fejlemények láttak napvilágot: Johnny Depp bankszámlájáról több mint 220 millió forintnak megfelelő összeget emeltek le jogosulatlanul – és a nyomok Budapestre vezettek. Hogyan történt a csalás? A hatóságok szerint egy 27 éves, budapesti lakcímű, jordániai férfi szerezte meg a színész hitelkártyaadatait, majd több száz tranzakciót bonyolított

Tovább
Bűnügy Sztárok

Egy Hollywoodi színész bankkártyáját fosztogatták – Budapestig vezetett a nyomozás

Egy nemzetközi csalási ügyben fogtak el egy férfit, aki a gyanú szerint egy hollywoodi filmsztár bankkártyaadatainak felhasználásával követett el visszaéléseket, és az ügy szálai több országon át végül egészen Magyarországig, Budapestre vezettek. A hatóságok szerint a gyanúsított hosszabb időn keresztül használhatta a megszerzett banki adatokat, és különböző online felületeken hajtott végre jogosulatlan tranzakciókat. A károsult

Tovább