2025. 11. 10.
Sport

Norris tündérmesét írt, lőttek Verstappen világbajnoki álmának

McLaren

Megállíthatatlan volt Lando Norris Brazíliában, tündérmeséjében sima rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es futamon.

Lando Norris újabb tündérmesét írt, ezúttal a Forma-1 Brazil Nagydíjon, amelyben lőttek Verstappen világbajnoki álmának. A McLaren pilótája sima rajt-cél győzelmet aratott. Immár 24 ponttal vezeti a pontversenyt Oscar Piastri előtt, számára ezzel kézzelfoghatóvá vált a világbajnoki cím.

De le a kalappal Max Verstappen előtt azért, amit a Red Bullban művelt. A holland négyszeres világbajnok vadonatúj motort, régi- új alvázat kapott. És bár a boxutcából rajtolt, a harmadik helyen ért célba. De nézzük a futamot. Az első nagy ütközésre a hatodik körben került sor, amikor Oscar Piastri a negyedik helyről érkezve a belső íven beszúrt Leclerc és Antonelli mellé. Közben elfékezte az autóját, meglökte Antonelli Mercedesét, az pedig belecsúszott a Ferrariba.

Verstappen Red Bullja a mezőny leggyorsabb autója

Piastri ezzel feljött a második helyre, de  Leclerc autójáról leesett az egyik abroncs, ez gallyra vágta a vörösök versenyautóját. Így a Ferrari pilótájának be is fejeződött a versenye. Eközben a boxutcából rajtoló Verstappen szépen kapaszkodott fölfelé a 19. helyről, a a 20. körben, pár pilóta kerékcseréje után pedig már a 6. volt. Végül a harmadik helyen, Norris és Antonelli mögött ért be a célba.

És itt álljunk meg egy pillanatra. Mindenki Verstappen zsenialitását dicséri, ami rendben is van. De a Red Bull a gyalázatos szombati időmérője után olyan autót tett a holland pilóta alá, ami magasan a mezőny leggyorsabb versenyautója lett.

Simán győz Verstappen az űrautójával Las Vegasban

Adódik a kérdés: ezzel az űrautóval mire lesz képes Verstappen a két hét múlva esedékes Las Vegas-i  futamon? Mert ha Verstappent tegnap nem sújtja egy defekt, ami miatt plusz egy kerékcserére kiállt, akkor simán behúzza Brazíliában az első helyet. A másik elgondolkodtató dolog Tsunoda teljesítménye. Ha csak a számokat nézzük, a holland pilóta egyedül majdnem annyi pontot szerzett a csapatnak, mint a Mercedes vagy a Ferrari két-két pilótája. Mintha Yuki Tsunoda nem is a Red Bullban versenyezne…

Az igazság az, hogy a japán pilóta versenyautója ezen a hétvégén Max Verstappenével ellentétben ismét nem kapott se új motort, se frissítést. Csak a jó ég tudja, miért. Ennek is köszönhetően Verstappen két másodperc híján 1 percet adott a csapattársának Brazíliában. Nem, nem Tsunoda felejtett el vezetni. Csak valami túlságosan is félrecsúszott a toronyban…

A Brazil Nagydíj végeredménye az f1vilag.hu táblázata alapján:

PozícióVersenyzőCsapatKülönbség
1.Lando NorrisMcLaren
2.Kimi AntonelliMercedes+10.3s
3.Max VerstappenRed Bull+10.7s
4.George RussellMercedes+15.2s
5.Oscar PiastriMcLaren+15.7s
6.Ollie BearmanHaas+29.6s
7.Liam LawsonRacing Bulls+52.6s
8.Isack HadjarRacing Bulls+52.8s
9.Nico HülkenbergSauber+53.3s
10.Pierre GaslyAlpine+53.9s
11.Alex AlbonWilliams+54.1s
12.Esteban OconHaas+54.6s
13.Carlos SainzWilliams+55.4s
14.Fernando AlonsoAston Martin+55.7s
15.Franco ColapintoAlpine+57.7s
16.Lance StrollAston Martin+58.2s
17.Yuki TsunodaRed Bull+69.1s