A Silent Hill-széria második része a pszichológiai horror egyik mérföldköve, amely a bűntudat, a trauma és az önbüntetés témáit szimbolikus rémálmokon keresztül dolgozza fel. Christophe Gans új filmje, a Silent Hill: Visszatérés, ezt az alapanyagot próbálja élőszereplős formában újraértelmezni, részben a franchise friss sikerének köszönhetően.
A film hozza a vártakat a rajongóknak?
A történet James Sunderlandre fókuszál, aki egy titokzatos levél hatására visszatér Silent Hill ködbe burkolózó városába. A cselekmény egyértelműen pszichológiai irányt vesz és nyíltan a bűnhődés és a múlt feldolgozásának témáira épít. A film legnagyobb erőssége a látványvilág: az ikonikus helyszínek, a torz lények és Piramisfej megjelenése sok esetben hűen idézi meg a játék atmoszféráját – írta az IGN Hungary.
A vizuális megvalósítás azonban nem következetes. A praktikus effektek mellett több gyenge CGI-megoldás is megjelenik, amelyek megtörik az élményt. A feszültségteremtés gyakran olcsó ijesztésekre épül, szemben a játék lassabb, nyomasztóbb felvezetéseivel. A történetmesélést ráadásul túl sok visszatekintés töri meg, amelyek csökkentik a horrorhatást és elbizonytalanítják a fókuszt.
A karakterek kidolgozottsága felszínes marad, különösen James és Mary kapcsolata nem kap elég mélységet. A mellékszereplők funkciója sokszor inkább jelképes, mint narratív értelemben indokolt, ami az eredeti játék ismerete nélkül nehezen követhető.
A Silent Hill: Visszatérés tiszteli az alapanyagot, de nem tudja maradéktalanul átültetni annak komplexitását. Atmoszférája időnként működik, összességében azonban egyenetlen adaptáció, amely inkább kiegészítő élmény a rajongóknak, mintsem a történet végleges filmes feldolgozása.
