Gazdaság

Drasztikusan megugrottak az áramdíjak – a vállalkozások az energiadíj rendszer felülvizsgálatát követelik.

fotó: pexels.com

Komoly felháborodást váltott ki a magyar vállalkozások körében az áramdíjak hirtelen emelkedése.

Több ipari és logisztikai szereplő szerint az új költségek már most súlyosan rontják a cégek versenyképességét, és a pluszterhek végül a fogyasztói árakban is megjelenhetnek.

A problémát elsősorban az úgynevezett KÁT-díj drasztikus növekedése okozza. Ez az áramszámlák egyik tétele, amely néhány hónap alatt a korábbi 2–4 forint/kilowattórás szintről közel 15 forintra emelkedett. Egyes vállalkozások szerint ez akár 30 százalékos villamosenergia-költség-növekedést is jelenthet.

A logisztikai és ipari szektor képviselői arra figyelmeztetnek, hogy országos szinten akár 300 milliárd forintos többletköltség is keletkezhet 2026-ban.

Szerintük különösen problémás, hogy sok vállalkozás előzetes figyelmeztetés nélkül szembesült a jelentős díjemeléssel, ami megnehezíti a tervezést és a működést.

A szakmai szervezetek szerint a helyzet hátterében részben az áll, hogy a gyorsan növekvő napelemes energiatermelés és az áramtőzsdei árak változása miatt torzulások alakultak ki az energiarendszerben. A támogatott energiatermelők garantált árat kapnak, a piaci ár és a garantált ár közötti különbséget pedig végső soron a vállalkozások fizetik meg különböző díjak formájában.

A cégek attól tartanak, hogy a megnövekedett energiaköltségek előbb-utóbb beépülnek a szolgáltatások és termékek áraiba is. A logisztikai vállalatok szerint például a raktározási és szállítási költségek emelkedése szinte az egész gazdaságra hatással lehet.

A szakmai szervezetek ezért sürgős egyeztetést és az energiadíj rendszer felülvizsgálatát követelik.

Véleményük szerint olyan szabályozásra lenne szükség, amely kiszámíthatóbbá teszi az energiaköltségeket, és nem hárítja teljes egészében a rendszer problémáinak terhét a vállalkozásokra.