Döbbenetes látvány fogadja azokat, akik mostanában Kismarosnál a Morgó-patak felé kirándulnak. Ahol néhány hónappal ezelőtt még kristálytiszta víz csörgedezett, ma csupán kövekkel borított, poros meder húzódik. Több száz méteren át nyoma sincs a pataknak, az egykor pezsgő élővilágból pedig szinte semmi sem maradt.
A kiszáradt mederben csak elszórtan heverő apró rákpáncélok emlékeztetnek arra, hogy itt nem is olyan régen még vízi élőlények találtak otthonra. A látvány nemcsak a természetjárókat, hanem a szakembereket is aggasztja.
A jelenség azért különösen meglepő, mert a Morgó-patak és a mellette futó Török-patak a Börzsöny állandó vizű patakjai közé tartozott. Ezek a hegyvidéki vízfolyások eddig viszonylag ellenállónak számítottak a nyári szárazságokkal szemben, most azonban már itt is drámai vízhiány tapasztalható.
Amikor a hazai vízválságról esik szó, legtöbben a Duna, a Tisza, a Balaton vagy a Velencei-tó alacsony vízállására gondolnak. Pedig a kisebb patakok állapota legalább ennyire fontos képet ad arról, milyen változások zajlanak a természetben.
Ezek a vízfolyások ugyanis sokkal többet jelentenek egyszerű patakoknál: számtalan növény- és állatfaj élőhelyei, ivóhelyei, valamint természetes ökológiai folyosók, amelyek összekötik az élőhelyeket. Emellett a nagyobb folyók vízháztartásában is fontos szerepet játszanak.
A szakemberek szerint a csapadékhiány, az egyre forróbb nyarak és a szélsőséges időjárás együttesen vezetnek oda, hogy olyan vízfolyások is veszélybe kerülnek, amelyek korábban egész évben bővizűnek számítottak. Ha ez a tendencia folytatódik, a Börzsöny patakjai sem lesznek kivételek.
A Morgó-patak kiszáradt medre így nem csupán egy szomorú látványosság, hanem figyelmeztető jel is: a klímaváltozás hatásai már nemcsak az ország legnagyobb tavainál és folyóinál érzékelhetők, hanem a legkisebb, sokszor észrevétlen vízfolyásoknál is, amelyek eltűnésével egy egész ökoszisztéma kerülhet veszélybe.
