Bűnügy Egyéb

Életfogytiglant kapott az anya, aki élettársával együtt a fürdőkádban ölte meg súlyosan sérült lányát

fotó: illusztráció / pexels.com

Nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt az anyát, aki élettársával együtt megölte súlyosan fogyatékossággal élő lányát.

A bíróság tájékoztatása szerint a nő 2016 óta élt együtt élettársával és lányával.

A 20 éves fiatal a mindennapi életben teljes körű segítségre és irányításra szorult. Korábban bentlakásos iskolában tanult, az online oktatás bevezetése után azonban hazaköltözött, és a gondozását az édesanyja látta el.

A vádirati tényállás szerint az anya idővel egyre nehezebben viselte a gondozással járó terheket, majd 2022 tavaszától rendszeresen alkoholt fogyasztott. A bíróság szerint türelme fokozatosan elfogyott, és ugyanazon év júliusában bántalmazni kezdte lányát.

A bíróság közlése szerint a végzetes napon a nő élettársával együtt a súlyosan sérült lányt a fürdőszobába vitte, ahol közösen vízbe fojtották.

A gyilkosság után kitakarították a lakást, majd mentőt hívtak. A kiérkező mentőknek azt állították, hogy a fiatal baleset következtében került ilyen állapotba.

A Nyíregyházi Törvényszék az anyát aljas indokból, különös kegyetlenséggel, valamint a bűncselekmény elhárítására fogyatékossága miatt korlátozottan képes személy sérelmére, társtettesként elkövetett emberölésben és életveszélyt okozó testi sértésben mondta ki bűnösnek.

A bíróság az asszony letartóztatását a másodfokú ítélet megszületéséig fenntartotta.

Az élettárs ellen indult büntetőeljárást időközben megszüntették, mivel a férfi a büntetőeljárás alatt meghalt.