Sport

Labdarúgás (NB I, NB II) Sport

Vereség a hajrában

Küzdelemben nem volt hiány Kecskeméten Fotó: Kecskeméti TE

A Merkantil Bank Liga NB II 4. fordulójában a Videoton FC Fehérvár gárdája bár kiegyenlítette hátrányát a Kecskeméti TE otthonában, ám a hosszabbításban ellenfele felülkerekedett, és bezsebelte a pontokat.

Kecskeméti TE – Videoton FC Fehérvár 2-1 (0-0)
Kecskemét, 1600 néző
Vezette: Ujhelyi Tamás (Punyi Gyula, László István)

Kecskeméti TE: Ruisz – Szépe, Gajág, Szűcs Sz. – Eördögh (Bolyki), Haris, Kovács B., Göblyös – Szabó B. (Bányai), Merényi (Beke) – Németh B. (Berki). Vezetőedző: Tímár Krisztián.
Videoton FC Fehérvár: Kemenes B. – Simut (Kovács D.), Hesz, Kelemen, Köllő, Zsótér – Derekas, Nagy Dominik (Menyhárt), Bedi – Németh D., Ekbauer (Kovács E.). Edző: Vajda Gusztáv.

Gól: Haris (50.), Szűcs Sz. (90+3.), ill. Zsótér (62.).
Kiállítva: Kovács B. (81.), ill. Köllő (74.).

A kispadokon ülő szakemberekjól ismerikegymást, hiszen a hazaiaknál Tímár Krisztián és Szalai Tamás korábban dolgozott a fehérváriaknál, úgyhogy a szurkolók kíváncsiak voltak arra, mivel tudják meglepni az ezúttal az eltiltása miatt a meccset a lelátóról megtekintő Pető Tamást helyettesítő Vajda Gusztávot.

Mindenesetre foghíjas volt a Vidi, Spandler Csaba csapatkapitányt sérülése akadályozta abban, hogy ott legyen a csapatban, Murka Benedek, valamint Balázs Teó pedig eltiltását töltötte.

Igazán az első negyvenöt percben nem emelkedett a vérnyomásuk a drukkereknek, egy-egy kósza próbálkozást láthattak mindkét oldalon, de komolyabb helyzetekig nem jutottak a felek.

A szünet után ez annyiban változott, hogy az 50. percben Haris Attila 22 méteres szabadrúgása a jobb felső sarokban kötött ki, 1-0. Szűk negyedórát kellett várni a Videoton egyenlítésére, a 62. percbenegy szöglet után Zsótér Donáthoz került a labda, aki nem sokat hezitált, és 15 méterről kilőtte a bal felső sarkot, 1-1. Majd a 73. percbenKöllő Kende számára jutott korábban meleg víz, miutánrátaposottellenfelére, ésUjhelyi Tamás játékvezető nem sokat tétovázott, azonnali piros lappal kiállította.

A 81. percben azonos lett a létszám, ugyanis Kovács Barnabás megrúgta Németh Dánielt, és itt is rögtön villant a piros lap.Már-már úgy tűnt, hogy egy ponttal térhetnek haza a fehérváriak, dea hosszabbítás vége előtt fél perccel Göblyös Sándor bal oldali nagy bedobás után Szűcs Szilárd elé pattant a labda, ő pedig a hálóba lőtt, 2-1.

– A döntetlen reálisabb eredmény lett volna, sajnos a végén az ellenfél egy nagy bedobás után szerzett góllal megnyerte a meccset. Rossz érzés a második idegenbeli mérkőzésünket is az utolsó percekben elveszíteni, ki fogjuk elemezni a történteket és azon fogunk dolgozni, hogy ez többet ne forduljon elő. – értékelt a találkozó után Vajda Gusztáv a Vidi asszisztens edzője.

A piros-kékek a következő játéknapon, jövő szombaton 17:30-kor a Sóstói Stadionban a Mezőkövesd Zsóry FC együttesét fogadják.

Káldor András