Sport

Megyei labdarúgás Sport

A kispályások is lassan elkezdik

Kedvező fogadtatásra talált a településeken a kispályás bajnokság Fotó: fejermlsz.hu

Az MLSZ Fejér Vármegyei Igazgatósága 2021-ben rendezte meg először a megyei kispályás labdarúgó bajnokságot. Azóta már hatszor avattak bajnokot, és most már a hetedik idényre készülnek.

Mi kell tudnunk a focinak ezen a változatáról? Lényegében csupán a pálya méretében – 20 méter széles, 40 méter hosszú, azaz kézilabda pálya nagyságú – és a kapuk nagyságában (2×3) különbözik nagypályás testvérétől. Ezen kívül pedig a pályára lépő játékosok számában van jelentős különbség. Míg a nagypályán a megszokott 11 labdarúgóval találkozhatunk, itt 5 + 1-es játékrendszerben mérkőznek a csapatok.

Nem véletlen, hogy ezt formát forszírozza az MLSZ Fejér Vármegyei Igazgatósága, mert a kispályás foci, a már említett játékrendszer egy tradicionális szakága a labdarúgásnak, és így könnyebb összehozni egy-egy csapatot. Elsősorban az a legfőbb cél, hogy mindenki megtalálja a helyét a focipályán. Rengeteg településen megszűnt, eltűnt a helyi futballcsapat az utóbbi években, ám azért többen vannak, voltak, akik hiányolták, így kapóra jött számukra az Igazgatóság kezdeményezése, amely országos szinten is elismerést váltott ki. Baranyában, Békésben, Jász-Nagykun-Szolnok, és Komárom-Esztergom vármegyékben rendeztek Fejér után hasonló bajnokságokat.

Amennyiben nem jön össze egy településen tizenegy, vagy több labdarúgó, a létszámproblémák miatt nincs mód arra, hogy felnőtt nagypályás csapat összeálljon akkor is lehetőség van a versenyszerű sportolásra.

Ráadásul az MLSZ pályaépítési programjának köszönhetően több száz kispályás 20×40 méretű bel-és kültéri pálya épült Magyarországon 2012 óta, de a méretből adódóan megoldható a nagypályákon is, méghozzá félpályán, keresztben. Fontos tényező, hogy a nagypályán nem könnyű megoldani egy csapat versenyeztetését, kispályán viszont lényegesen egyszerűbb, de ennek a sorozatnak is köszönhetően ez megoldást nyert. Így némileg az egyik kiútat jelenthet, hogy azokon a településeken, ahol valamelyest pislákol a fény az alagút végén, ott a szervezet által életre hívott, kispályás pontvadászatban elindulhatnak a csapatok. Nem titkolják az ötletgazdák, azért szorgalmazzák a bajnokságot, hogy a kezdeményezés nyomán, idővel nagypályás csapat szerveződjön a nevező településeken.

A 2026-2027-es bajnoki évadra a nevezési határidő: 2026. szeptember 4., péntek 12 óra.A fenti időpontig a nevezési dokumentációnak be kell érkeznie az MLSZ Fejér Vármegyei Igazgatóságához.A bajnokságra nevezési díj nincs! Amit nem szabad elfelejteni, hogy a Fejér Vármegyei Kispályás Bajnokságba minden sportszervezet, civil társaság benevezhet, amelynek székhelyén a 2026-2027-es bajnoki évadra nem neveztek felnőtt nagypályás labdarúgó csapatot a Fejér Vármegyei bajnokságokba.Továbbá benevezhetnek azon települések, melyek neveztek felnőtt nagypályás labdarúgó csapatot a 2026-2027. évi labdarúgó bajnokságra,azonban ők a jelen eljárási rend 13.d.) pontja szerint szerepeltethetnek igazolt labdarúgókat.Az újonnan nevező civil társaságoknak szükséges a mellékelt civil társaságot létrehozó dokumentumot is kitöltve csatolni a nevezéshez.

A bajnokság tornarendszerben kerül lebonyolításra, a jelen versenykiírásban foglalt megosztás és időrend szerint. A benevezett csapatokat az MLSZ Fejér Vármegyei Igazgatóság Versenybizottsága területi alapokon csoportokba sorolja. A benevezett csapatok mindegyike köteles egy hazai tornát ősszel és tavasszal rendezni a csoportjához tartozó összes csapat részvételével.

A csoportfordulókat követően a csoportok első helyezett csapatai vármegyei döntőkeretein belül döntik el a végső helyezések sorrendjét.

A kispályás pontvadászatok eddigi győztesei:
Perkáta (2022, 2024), Úrhida (2021), Balinka-Mecsér FC (2023), Sukoró (2025), Hegylakó-Csákvár (2026).

Káldor András