Sport

Labdarúgás (NB I, NB II) Sport

Gólkirályt igazolt a Vidi

Nagy Zoárd és Nikolics Nemanja sportigazgató Fotó: vidi.hu

Az átigazolási időszak hajrájában a korábban bejelentett Kurdics Levente mellett a Videoton FC Fehérvár a Puskás Akadémia FC-től egy évre kölcsönbe érkező Nagy Zoárd szerződtetéséről is hírt adott.

A 2000. április 18-án, Budapesten született támadó a Vác, majd a Vasas utánpótlásában kezdett, kölcsönben szerepelt Taksonyban és Balatonfüreden is. A szlovák STK Samorín (Somorja) és Mosonmagyaróvár után 2023 nyarán igazolt Csákvárra, ahol az első idényében 32 bajnokin 10 találatot ért el, a második idényében 29 bajnokin 18 gólt szerzett, utóbbival NB II-es gólkirályi címet szerzett. Ezt követően, 2025-ben a Puskás Akadémia FC szerződtette, ahonnan 2026 tavaszán kölcsönben a román élvonalbeli FC Csíkszeredához került. A felcsúti együttesből kölcsönbe érkezik fehérvárra. A 196 centiméter magas csatár az NB I-ben öt, a román élvonalban 12, az NB II-ben 96 bajnokin játszott, a román Szuperligában egy, a magyar másodosztályban 34 gólnál jár jelenleg.

Az volt a célom, hogy egy jó csapatban futballozhassak, ahol megmutathatom, mire vagyok képes. Nikolics Nemanja sportigazgatóval már télen is egyeztettünk, örülök, hogy most sikerült csatlakoznom a Vidihez. Szeretném újra felépíteni magam arra a szintre, amikor NB II-es gólkirály voltam, és erre még egy lapáttal rátenni. Gólokkal és gólpasszokkal szeretném segíteni a csapatot.
– hangsúlyozta bemutatkozásakor.

Káldor András