Szokatlan helyzet alakult ki kedden délután a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: a Budapestről Bilbaóba tartó Wizz Air-járat már a felszállás előtti gurulás közben visszafordult egy hatósági biztonsági figyelmeztetés miatt.
A Wizz Air W6 2413-as járata a repülőtér 2-es futópályája felé tartott, amikor a személyzetet értesítették a biztonsági kockázatról. A repülőgépet ezt követően egy várakozóöbölbe irányították, a pályát pedig ideiglenesen lezárták.
Az utasokat leszállították a gépről, és a tranzitban kellett várakozniuk. A repülőtér üzemeltetője közölte, hogy az eset körülményeit a légiforgalmi irányítás és az illetékes hatóságok vizsgálták.
Később kiderült, hogy telefonos fenyegetés érkezett egy menetrend szerinti repülőgéppel kapcsolatban. A rendőrség rövid időn belül azonosította a telefonálót, és közveszéllyel fenyegetés miatt büntetőeljárást indított. A beszámolók szerint a bejelentő egy gyermekkorú személy volt.
A repülőgépet végül átvizsgálták, majd mintegy öt és fél órás késéssel elindulhatott Bilbao felé. A történtek miatt a repülőtér működése összességében nem állt le, a forgalmat a másik futópályára terelték.

