Az UEFA ebben a szezonban is meghirdette Grassroots Week elnevezésű programsorozatát, ami az idén is kapcsolódik az Európai Bizottság által szervezett, hazai szinten a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ) koordinálásával megvalósuló Európai Sporthéthez. Hazánkban közel 40 klub több, mint 70 eseménnyel csatlakozott a kezdeményezéshez és szervez labdarúgást népszerűsítő programokat szeptember 21. és 30. között.
Az UEFA a kétezres évek elején indította el Grassroots-programját, hogy jelezze: a labdarúgás ugyanannyira az amatőröké, mint a profiké, a szabadidősport egyenlő szinten van a professzionális futballal. A Grassroots fogalmának pontos jelentése Magyarországon egyelőre kevéssé ismert a labdarúgásban jártas drukkerek számára is, pedig a Grassroots-labdarúgás nagyságrendekkel több embert érint, mint a profi futball. A Grassroots az amatőr, vagy más néven szabadidős labdarúgás különféle válfajainak a gyűjtőfogalma, amelybe belefér a gyerekek, a felnőttek, a veteránok, a futsal, a fogyatékkal élők és a nők játéka is. Az Európai Szövetség, az UEFA Grassroots-programján keresztül is igyekszik erősíteni azon meggyőződését, mely szerint a labdarúgás nem az elit sportja, éppen ellenkezőleg – bárki számára könnyen hozzáférhető, hasznos szabadidős tevékenység.
A Grassroots-hét a labdarúgás ünnepe szerte Európában. Ez alkalomból azokra kerül a fókusz, akiket nem láthatunk a tévéképernyőkön vagy a tömött stadionokban futballozni, mégis nélkülözhetetlen szereplői a sportágnak. Azokra a gyerekekre, edzőkre, klubokra, önkéntesekre, pedagógusokra és közösségekre, akik hétről hétre tesznek azért, hogy a labdarúgás, mint valódi közösségi élmény, minél több emberhez eljusson.
Az UEFA és a Magyar Labdarúgó Szövetség invitálására idén közel 40 sportegyesület döntött úgy, hogy csatlakozik a Grassroots-hét eseménysorozathoz és tesz azért, hogy szurkolóik, közösségük, a környezetükben élők megtapasztalhassák a játék élményét, a mozgás örömét és az összetartás fontosságát.Szeptember 21. és 30. között az országszerte lehetőséget kapnak az érdeklődők, hogy kipróbálják magukat futballistaként, valamint megismerkedjenek a közösségi labdarúgás, azaz a grassroots értékeivel: az örömteli játékkal és a befogadás érzésével.
A program sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy évről évre több egyesület vesz részt benne, egyre több hobbi játékosnak lehetőséget adva rá, hogy labdába rúgjon. Idén több, minttízezer résztvevőre számítanak a résztvevők.
Az egyes lehetőségekről idén az Európai Sporthét mozgástérképén is lehet tájékozódni, hiszen az UEFA Grassroots-hét minden évben az Európai Sporthéthez is kapcsolódik. Fejér vármegyéből a Videoton FC Fehérvár és a Csákvári TK vesz részt a programban.
A programok megvalósulását labdákkal és a résztvevő gyerekeknek ajándékokkal támogatja a Magyar Labdarúgó Szövetség.
Káldor András

