Aktuális

Újabb sertéspestises vaddisznókat találtak Baranyában, több vármegyében is bővítik a kockázati területeket

fotó: illusztráció / pexels.com

Újabb két vaddisznóban mutatták ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát Baranya vármegyében.

A fertőzött állatokat Mohács és Homorúd térségében találták, a friss esetek miatt pedig az országos főállatorvos több vármegyében is módosította a fertőzött és magas kockázatú területek besorolását.

Mohács térségében találták a fertőzött állatokat

A Nébih tájékoztatása szerint az egyik vaddisznót diagnosztikai célból kilőtték, a másik példányt pedig elhullva találták meg. Mindkét eset a korábban már fertőzött területté nyilvánított Mohács és Homorúd közigazgatási területén, a Duna bal partján, az országhatár közelében történt.

A hatóság szerint az újabb fertőzések arra is figyelmeztetnek, hogy növekedhet az afrikai sertéspestis természetes terjedésének kockázata a Duna mentén északi irányban, valamint a Duna–Tisza köze felé.

A vírus a Nébih értékelése alapján a szomszédos vadgazdálkodási területről, illetve akár Szerbia irányából is átkerülhetett a térségbe.

Baranya mellett Tolnában és Bács-Kiskunban is változik a besorolás

Az új esetek miatt az országos főállatorvos elrendelte a fertőzött, illetve magas kockázatú területek bővítését Baranya, Tolna és Bács-Kiskun vármegyében.

A Nébih szerint különösen fontos a járványvédelmi előírások betartása azok számára, akik sertést tartanak, vadásznak vagy rendszeresen járják az erdőket. Az elhullott vaddisznók bejelentése és laboratóriumi vizsgálata kulcsszerepet játszik abban, hogy a fertőzést minél hamarabb észleljék.

Emberre nem veszélyes, a sertéstartóknak azonban komoly kockázat

Az afrikai sertéspestis emberre nem veszélyes, vagyis a vírus miatt az emberek egészsége nincs közvetlen veszélyben. A házisertés-állományokban azonban komoly gazdasági károkat okozhat, ezért a fertőzés terjedésének megakadályozása kiemelt jelentőségű.

A Nébih arra kéri a sertéstartókat, vadászokat és az erdőjárókat, hogy tartsák be az adott terület kockázati besorolásának megfelelő járványvédelmi szabályokat.