A hagyományoknak megfelelően október 17-én, szombaton10 órától 19 óráig a Köfém Művelődési Ház kamaratermében nyolcadik alkalommal rendezik meg a Királyok Kupája elnevezésű országos góversenyt.
Mit is kell tudni a góról? A világ egyik legősibb – négyezer éves – a Távol-Keletről származó stratégiai játéka, amely Európában a XIX. században vált ismertté, nálunk azonban leginkább csak kétbetűs szóként ismerik sokan a keresztrejtvényben.Nagyon egyszerű játék, a sakkhoz viszonyítva talán még a könnyebb elsajátítani. Pár percen belül minden szabállyal tisztában lehet lenni, hiszen ezek a szabályok egyszerűek és lényegében tíz perc alatt elsajátíthatók, azonban összességében igen komplex, és komoly kihívást tud nyújtani. Négy-ötéves kortól érdemes elkezdeni az alapokat, de hatéves kortól már tudnak játszani a gyerekek.Kétszemélyes játék, kell hozzá egy 19×19 mezőre felosztott tábla, 180 fehér, valamint 181 fekete korong. A játékosok felváltva helyezik el köveiket a tábla vonalainak szabad metszéspontjaira, a feketével kezdve.
A versenyeken sakkórákat használnak, a legtöbb kétnapos megmérettetésen 60 perces gondolkodási idő szokott lenni játékosonként. A svájci rendszerű, négyfordulós Királyok Kupáján például 40 perces időt adtak meg a szervezők, ám amennyiben a fő idő letelt, akkor még lépésenként lesz egy kis idejük a játékosoknak.
Azt szokták mondani azonban, hogy egy élet is kevés ahhoz, hogy profi szinten elsajátítsa valaki a sportágat, ráadásul a játék annyira mély, hogy a számítógépek sokáig nem bírtak vele, bár a mesterséges intelligencia által már vannak olyan programok, amelyeknek mára már ez is sikerült.
Székesfehérvár, a főváros mellett évtizedek óta a gó hazai fellegvára.A kapcsolat a gó sportág és a Köfém Művelődési Ház között több mint 25 évre nyúlik vissza. A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején számos góverseny került megrendezésre itt, egy alkalommal magyar bajnokság, illetve 2000-ben az akkori legrangosabb európai körverseny, a Fujitsu Grand Prix magyarországi állomása is volt az intézmény, melyekre 50-60 versenyző is érkezett.Ekkor éveken keresztül heti rendszerességgel góklub is működött a Művelődési Házban és az ország legaktívabb vidéki gó élete is itt volt. Aztán sokak örömére lassanháromesztendeje a sikerrel megrendezett Királyok Kupája versenysorozatnak is köszönhetően hosszú évek eltelte után újra pezsgő gó-élet, gó klub indult újfent itt. Így aztán kéthetente keddenként 17 órától 21 óráig várják azokat, akik szeretnék megtanulni ezt az izgalmas játékot.
A Királyok Kupája idei megmérettetésére az eddigi nevezések alapján 25-30 játékost várnak a szervezők, főként Budapestről, de természetesen több fehérvári játékos is az asztalok mögé ül.
Káldor András

