Sport

Nemzetközi hírek Sport

A válogatottat erősítették

A magyar U18-as válogatott Fotó: mlsz.hu

A szenci edzőközpontban lépett pályára a magyar U18-as válogatott, amelynek keretében ameccset megelőző összetartáson a Videoton FC Fehérvár három játékosa, Vas Bálint, Dubecz János és Berekméri-Szigeti Ákos is részt vett. Közülük utóbbi kettő játszott Szlovákia korosztályos válogatottja ellen.

A szeptember végi, október eleji horvátországi torna után találkoztak ismét az U18-as válogatott tagjai. Az edzések mellett egy felkészülési mérkőzés is várt az együttesre, Szencen, ahol Szlovákia ellen lépett pályára a magyar csapat.

A felkészülési találkozón Dubecz és Berekméri-Szigeti egyaránt a kezdő tizenegyben kapott helyet, mindketten lényegében végigjátszották a meccset, a 85. percig voltak a pályán a 2-2-es végeredménnyel záruló összecsapáson, melyen válogatottunk mindkétszer válaszolni tudott a vendéglátók vezető találatára.

Káldor András