2024 júliusában, amikor Bogi és családja hazafelé indult a ballagásról.
Egy ittas sofőr okozta balesetben autójuk szinte teljesen összeroncsolódott. A súlyos ütközés következtében az egész család megsérült, de Bogi szenvedte el a legsúlyosabb, életveszélyes sérüléseket. Története azóta sokakat megérintett, és a kitartása, bátorsága inspirációt ad mindazoknak, akik követik a felépülését.
A történtek ellenére Bogi kitartása és hozzáállása sokakat megérintett, és egy egész közösséget indított el, hogy mellette álljon ebben a nehéz időszakban.
CsakHír: Edit, vissza tud emlékezni arra a napra, amikor a baleset történt?
Hogyan változtatta meg az életüket az a pillanat?
Edit: A baleset pillanatában teljesen megváltozott az életünk. Sajnos a baleset következtében nem tudja kezeit, lábait mozgatni, tüdő rekeszizom pacemakert kapott, ami azt jelenti, hogy 24 órában kell vigyázni rá, segíteni neki.
CsakHír: Mi volt a legnehezebb az első hetekben vagy hónapokban a család számára?
Edit: A legnehezebb az volt, hogy minden bizonytalan volt és az, hogy mi lesz ezután. Hogy tudjuk megoldani, biztosítani azt, ami Bogi számára szükséges.
CsakHír: Hogyan reagált Bogi az első időszakban, amikor tudatosult benne, mi történt? Edit: Időnként pánikba esett, ami ebben a helyzetben érthető. Próbáljuk benne azt erősíteni, hogy minden változás rajta múlik. Ez ad nekünk erőt.
CsakHír: Hogyan van most Bogi? Milyen állapotban van jelenleg?
Edit: Szerencsére most jónak mondható az általános állapota. Sajnos a mozgásában nincs változás.
CsakHír: Milyen kezelések vagy rehabilitációk zajlanak most?
Edit: Jelenleg itthon oldjuk meg a napi átmozgatását. Várunk arra, hogy sikerüljön az autó beszerzése, hogy megoldható legyen fizikoterápiára eljutni.
CsakHír: Volt-e az utóbbi időben olyan előrelépés, ami reményt adott a családnak?
Edit: Annyi történt, hogy végre megkaptuk az elektromos kerekes székét, melyet Bogi az állával tud irányítani. Ez nagy önállóságot ad neki.
CsakHír: Hogyan telik most egy nap Boginak?
Edit: Tanul az év végi vizsgáira, illetve videókat szerkeszt egy fej egér program segítségével.
CsakHír: Mi az, ami erőt ad neki a legnehezebb pillanatokban?
Edit: A Tacskója Csöpi.
CsakHír: Milyen szerepe van a családnak és a barátoknak a mindennapi küzdelemben?
Edit: Nagy szerepük van, nemcsak anyagi támogatást kapunk, hanem ha kell lelki megerősítést is.
CsakHír: Mit jelent a család számára az a sok segítség, amit az emberektől kaptak?
Edit: Nagyon sokat jelent családunknak, mert amit sikerült eddig elérni azt a támogatásoknak köszönhetjük. Sok erőt ad a mindennapi nehézségek mellett.
CsakHír: Mit érzett, amikor látta, hogy ennyi ember megmozdul Bogiért?
Edit: Sosem gondoltam volna, hogy ennyi segítséget kapunk, nagyon örültünk. Megható volt látni mennyien mellénk álltak.
CsakHír: Mik most a következő célok?
Edit: Célunk most rövidtávon az, hogy sikerüljön egy gépkocsit vásárolni, melybe Bogi a kerekesszékkel együtt be tudjon szállni. Jelenleg csak mentővel tudunk utazni. A kocsival több rehabilitációra, vizsgálatra tudunk majd eljutni.
CsakHír: Miben reménykednek a leginkább a következő hónapok vagy évek kapcsán?
Edit: Abban bízunk, hogy az állapota javul még és Ő is lehet olyan, mint a vele egykorú tinik.
CsakHír: Van-e olyan kezelés vagy rehabilitáció, ami új esélyt adhat Boginak?
Edit: Jelenleg csak fizikoterápiára van lehetőség, de bízunk az orvostudomány fejlődésében és ezzel együtt az új esélyre.
CsakHír: Mit szeretne üzenni azoknak az embereknek, akik most hallanak először Bogi történetéről?
Edit: Egyrészt szeretnénk megköszönni az eddigi támogatást, amit kaptunk és akinek van lehetősége kérnénk támogassa az új gépkocsi beszerzését és egyúttal a lehetőségét annak, hogy Bogi eljusson fizikoterápiára.
CsakHír: Mi az, ami a legnagyobb erőt adja önöknek ebben a küzdelemben?
Edit: A legnagyobb erő az, hogy látjuk mennyit küzd Bogi és nem adja fel.
Amennyiben kedves olvasóink közül valaki úgy gondolja, hogy szeretné támogatni Bogit és a családját, akkor azt az Adni Jó Kupa Baráti Kör Alapítványon keresztül megteheti.
Adni Jó Kupa Baráti Kör Alapítvány számlaszám :
Erste Bank HU35 11600006-00000000-97353834 SWIFT kód: GIBAHUHB
Közlemény: Adomány Balla Boglárka támogatására
Adószám: 19317706-1-07

