Sport

Kézilabda Sport

Egy eltűnt újdonság

Egyszerre több sportágat – így a kézilabdát – is ötvöz a kronumFotó: ideatovalue.com

Mióta világ a világ újabb és újabb sportágakat találnak ki, és ezek általában tért is hódítanak szerte szinte az összes földrészen. Erre nagy esélye volt a kronumnak is, ám mára már lassan teljesen feledésbe merül. 

A kronum egy viszonylag új sportág volt,amit2006-ban találtak fel az Egyesült Államokban, és legnépszerűbb labdajátékaink sajátosságait ötvözte: a labdarúgás, a kosár- és a kézilabda elemei is megtalálhatóak benne, elsődleges filozófiája szerint pedig egy újfajta játékélményt szándékozott vinni a sportok világába.

Nézzük, hogy játsszák, hogyan játszották a kronumot?

Kör alakú pályán játssza két darab tízfős csapat állt fel egymás ellen, mégpedig úgy, hogy mindig az egyik csapat támadja, a másik védi a négy speciális kaput. A kapuk kétféle gólszerzési lehetőséget biztosítanak, és mivel a pálya különböző zónákra van osztva, a szerzett gól pontértéke függ a távolságtól is, mint a kosárlabdában. A kronum labda úgy lett kialakítva, hogy kézzel és lábbal is egyaránt jól kezelhető legyen, de a hétköznapi röplabda is alkalmas a játékhoz.

Bill Gibson, a játék feltalálója azt az elvet vallotta, hogy mivel a zenében is a már létező stílusok keveredése alakít ki újakat, miért ne lehetne ezt az elvet a sportba is átvinni? A sportemberek is fejlődnek, a szurkolói elvárások nőnek, az interneten kapcsolódik össze globálisan a világ, és ennek fényében a kronum az új korszak új sportja lehetett volna.

A mostani labdajátékok legnagyobb százaléka arra épül, hogy mindkét csapat, illetve játékos rendelkezik egy térféllel vagy egy kapuval. A kronum ezt a lineáris felfogást egy az egyben a kukába dobva egy 360 fokban áramló, pörgős játékmenetet eredményez, ahol kiszámíthatatlan, hogy merre folyik tovább az akció. A kör alakú pálya, a négy kapu, a kézzel és lábbal egyaránt játszhatóság egy merőben újfajta sportélményt nyújt, ami sokkal dinamikusabb és látványosabb, mint az alkotóelemei, miközben a játékosok képességeinek teljes skáláját kihasználja. A kronum jóvoltából egyazon pályán küzdhetnek meg egymás ellen a labdarúgásban, a kézilabdában, vagy épp az amerikai fociban jeleskedő sportolók. Védőfelszerelést nem ír elő a játék szabálykönyve, de opcionálisan egyes játékosok viselhetnek például sípcsontvédőt. A labda a sport jellemzőit figyelembe véve kialakított, egyedi játékszer, kerülete 63,5 cm, súlya 290 g. Könnyen pattan, és úgy lett tervezve, hogy kézzel és lábbal is egyaránt jól kezelhető legyen.

A játékot csak az Egyesült Államok területén játszották rendszeresen, bár a kétezres években népszerűbbé vált Európában is, Franciaországban rendeztek  mérkőzéseket, és többek közt Lengyelországban és Magyarországon is dolgoztak a meghonosításon, az akadályt leginkább a pályahiány és a speciális kapuk elkészítése jelentette.

Jelenleg hazánkban nincs a sportágnak hivatalos szövetsége, bár évekkel ezelőtt működött egyKronum Hungary elnevezésű közösség, amelynek célja a sportág népszerűsítése volt, és tervezték a játék bemutatását olyan rendezvényeken, mint a Budapesti Nagy Sportágválasztó.

Mi a helyzet jelenleg külföldön a sportággal?

Bill Gibson komoly tőkét fektetett bele, létrehozta a professzionálisKronum League-et,hat csapattal, és egy egyetemi bajnokságot, College League-et is szervezett. Azonban a hivatásos liga 2014 környékén becsődölt és megszűnt, ráadásul a hivatalos közösségi oldalaik 2016 óta teljesen inaktívak. Ma már csak elvétve, néhány amerikai egyetemi klub szintjén vagy nyári táborokban játsszák hobbiszerűen.

A 2010-es évek közepén megpróbálták exportálni a sportágat Európába. Létrejött aKronum Europekoordinációs platform, és elindultak helyi Facebook-közösségek Olaszországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában és Lengyelországban is. Ezek a kezdeményezések azonban még a magyarnál is hamarabb elhaltak, hivatalos bajnokságig, vagy szövetség alapításáig egyik országban sem jutottak el. A bukás okai a nemzetközi sportszakértők szerint, hogy a kronum túlságosan is mesterséges, valamint túlkomplikált. A négy kapu, a bonyolult pontozási rendszer (ahol a lövés helyétől függően 1-től 8 pontig változott az érték) és a kevert szabályok (foci, kosár, kézi, rögbi) miatt a nézők számára nehezen követhetővé vált. Mivel a sportágat egy zárt magáncég birtokolta, a tőke elfogyásával a marketing és a speciális felszerelések (például a különleges, gyűrűs Kronum-kapuk) gyártása is leállt.

Így aztán megmaradt egy érdekes sporttörténeti kísérletnek, amelyet ma már legfeljebb csak elszigetelt, amatőr baráti társaságok játszanak rekreációs jelleggel.

Káldor András