Ligeti Dávid az ARAK gyaloglója az olaszországi Rietiben megrendezett U18-as Európa Bajnokságon 5000 méteres gyaloglásban a 11. helyen zárt, és négy másodperccel megközelítette legjobbját.
Őze Tibor tanítványának nem indult szerencsésen a felkészülése.
Sérülés miatt hónapok maradtak ki az alapozásból, aminek a téli szezon áldozatul is esett. A 2025-ös EYOF hatodik helyezett fehérvári atléta tavalyról rendelkezett már az U18 EB kvalifikációs szintjével, a részvételhez idén meg kellett ismételni azt. A tavaszi edzőtáborokkal visszatérő Ligeti a szezonra nem csak formába lendült, hanem az U18-as válogatott viadalon már 21:45,96-ra javította élete legjobbját. Ezzel az EB részvételen túl, már az első tizenkettőbe kerülés is elérhetővé vált.
Az idei nyár fő versenyének első köreit a tizenharmadik helyen gyalogolta, féltávnál sikerült javítani egy helyet, majd három körrel a vége előtt tovább javított pozícióján. A célba érkezéskor 21:50-et mutatott az óra, amivel az igen előkelő 11. helyezést érte el.
Sok pihenésre nincs lehetőség, ugyanis ezen a hétvégén a 131. Magyar Bajnokságon is rajthoz állnak az ARAK atlétái.
Káldor András

