Európa Liga

Sport

Megvan a Ferencváros ellenfele az Európa-ligában – portugál csapat jön a nyolcaddöntőben

A Ferencváros a portugál Bragával találkozik a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében – derült ki a pénteki sorsoláson. A magyar bajnok már a kiemelések alapján tudta, hogy portugál ellenfél vár rá a legjobb 16 között, de nem volt mindegy, hogy a nemzetközi szinten is meghatározó Portót vagy a Bragát kapja. A Porto helyett a Braga vár a

Tovább
Sport

Hiába a 17 lövés: előnybe került a Ludogorec a Ferencváros ellen

A Ludogorec hazai pályán 2–1-re legyőzte a Ferencvárost az Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért vívott párharc első mérkőzésén, így előnnyel várhatja a jövő csütörtöki, budapesti visszavágót. A bolgár csapat hatékonyabban használta ki lehetőségeit, míg a magyar bajnok több helyzet ellenére csak egyszer tudott betalálni. A bolgárok hatékonyabbak voltak, 2–1-ről várják a budapesti visszavágót A razgradi találkozón a

Tovább
Egyéb Sport

Veretlenségi sorozattal fogadja görög ellenfelét a Ferencváros

Eljött a várva várt nap, az Európa Ligában idén először lép pályára az eddig még veretlen Ferencváros, aki a Panathinaikos csapatát fogadja. Ferencváros hihetetlen formában Talán még a Fradi szurkolóknak is felfoghatatlan, hogy kedvenc csapatuk még nem kapott ki az egyik legrangosabb európai kupasorozatban. Olyan ellenfelekkel néztek szembe, akik Európában már letették névjegyüket. A továbbjutás

Tovább