Magyarország

Magyarország Tudomány

A molnárgörény lett 2026 Év Emlőse Magyarországon

2026-ban a molnárgörényt választotta az Év Emlősének a Vadonleső Program szakmai testülete. A kezdeményezés keretében immár 13. alkalommal irányul kiemelt figyelem egy hazai emlősfajra, amelyhez egész éves szemléletformáló és ismeretterjesztő programsorozat kapcsolódik. A program célja, hogy bemutassa a kiválasztott faj biológiáját, élőhelyét, valamint felhívja a figyelmet természetvédelmi jelentőségére. Az Év Emlőse címmel és LIFE-projekttel is

Tovább
Nagyvilág

Brutális méret, 707 lóerő: megérkezett a Nio ES9

A Nio bemutatta eddigi legnagyobb SUV-autóját, a Nio ES9 modellt, amely méretben és teljesítményben is a márka kínálatának csúcsát képviseli. Az újdonság a közelmúltban Magyarországon is megjelent gyártó palettáján az EL8 fölé pozicionált típus és a jelenlegi információk szerint a hatótávjára vonatkozó hivatalos adatok is elérhetők.

Tovább
Aktuális Egyéb Tudomány

Csendben zajlik a váltás: eltűnik a 2G hálózat Magyarországon

A régi mobilhálózatok kivezetése Magyarországon eddig kevés figyelmet kapott, pedig a következő években érdemi változásokat hoz. A 3G hálózatok már korábban megszűntek, és a tervek szerint a 2G technológia is fokozatosan leáll, várhatóan 2028 és 2030 között.

Tovább
Sport

Szoros meccsek és fontos pontok – így alakult az NB I hétvégéje

A labdarúgó NB I hétvégi fordulója több kiélezett találkozót és néhány határozott győzelmet is hozott. A csapatok számára kulcsfontosságú pontok kerültek kiosztásra, ami a tabella élén és az alsó régióban is érezhető mozgást eredményezett. Íme az eredmények Az NB I 21. fordulójának rangadóján a Ferencváros magabiztos játékkal múlta felül az Újpestet, és háromgólos győzelmet aratott.

Tovább
Aktuális

Határzár Szlovákia és Magyarország között

Vízszintemelkedés miatt lezárták a Szent-Iványi hidat Magyarország és Szlovákia határán. Kiáradt az Ipoly Az Ipoly folyó megemelkedett vízszintje miatt vasárnap lezárták az Őrhalom és Ipolyvarbó között található Szent-Iványi közúti hidat, valamint a 2209-es út magyar–szlovák államhatárig tartó szakaszát. A lezárásról a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság adott tájékoztatást. Az intézkedést a Magyar Közútkezelő Nonprofit Zrt. Nógrád Vármegyei

Tovább
Bűnügy

Három francia férfit fogtak el adathalászat gyanújával Magyarországon

Három francia állampolgárt vettek őrizetbe Magyarországon, akiket azzal gyanúsítanak, hogy adathalászat módszerekkel, egy közüzemi szolgáltató nevével visszaélve csaltak ki személyes és bankkártyaadatokat

Tovább
Sport

Magyar versenyzők a téli olimpián: Mikor és hol szurkolhatunk nekik?

A pénteken kezdődő téli olimpián Magyarországot a férfi sífutók képviselik elsőként. Büki Ádám és Kónya Ádám a második hivatalos versenynapon, február 8-án, vasárnap áll rajthoz a 10+10 kilométeres tömegrajtos versenyben. A következő napokban a magyar versenyzők több sportágban is pályára lépnek. Február 10-én, kedden rövidpályás gyorskorcsolyában Végi Diána Laura a női 500 méteres selejtezőben indul,

Tovább
Aktuális Sztárok

Elhunyt a magyar legenda: Fenyő Miklós, zenészre emlékezünk

78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós, a Hungária zenekar egykori frontembere. A zenész legenda egy ideje már egészségügyi problémákkal küzdött, azonban január elején tüdőgyulladást kapott. A múlt hét elején úgy tűnt, hogy legyőzi a tüdőgyulladást, azonban szövődmények alakultak ki, melynek következtében a híresség elhunyt. Fenyő Miklós karrierútja Fenyő Miklós 1946 márciusában született Budapesten. 1956-ban szülei,

Tovább
Aktuális Magyarország

Szinte nem nyelvvizsgázik senki Magyarországon

Az RTL Híradó riportja szerint az elmúlt években drasztikusan visszaesett a nyelvvizsgázók száma Magyarországon. Míg 2019-ben több mint 124 ezren tettek nyelvvizsgát, addig tavaly már csak 56 ezren. A csökkenés egyik fő oka, hogy az egyetemi felvételihez és a diploma megszerzéséhez sok helyen már nem kötelező a nyelvvizsga. Egyetemisták már nem is vizsgáznak A Nyelvtudásért

Tovább
Egyéb Sport

Vereséget szenvedett, mégis tovább jutott a magyar válogatott

Idén kerül megrendezésre a férfi Kézilabda Európa-bajnokság Dániában, Svédországban és Norvégiában. Az esemény január 15-én kezdődött és február 1-jén ér véget a döntő meccsel. Tegnap volt a magyar válogatott csoportkörének utolsó meccse, ahol 4 ponttal indult a csapat az izlandi válogatott ellen. A hatalmas küzdelem után mégis vereséget szenvedtek. 24-23-ra kapott ki válogatottunk, de mivel

Tovább