Első alkalommal került sor egészségügyi okból végrehajtott, idő előtti személycserére a Nemzetközi Űrállomáson 2026 januárjában. A NASA akkor még nem nevezte meg, melyik űrhajós állapota indokolta a hazatérést, most azonban kiderült: Mike Fincke volt az érintett.
Mike Fincke most megerősítette: az ő rosszulléte miatt szakadt meg a küldetés
Az 58 éves amerikai űrhajós február 25-én erősítette meg, hogy az ő egészségi problémája miatt döntöttek a küldetés megszakítása mellett. Fincke nem részletezte a diagnózist, de hangsúlyozta, hogy nem került életveszélybe és állapota a fedélzeti ellátásnak, valamint a földi orvosi csapat támogatásának köszönhetően gyorsan stabilizálódott. Elmondása szerint jelenleg teljesen felépült.
Fincke 2025 nyarán érkezett az ISS-re három társával: az amerikai Zena Cardmannel, a japán Jui Kimijával és az orosz Oleg Platonovval. A tervek szerint hosszabb küldetés várt rájuk, azonban január 15-én a misszió idő előtt lezárult.
A négyfős legénység a Csendes-óceánon landolt, ahonnan először egy San Diegó-i kórházba szállították őket kivizsgálásra. Másnap Houstonba repültek tovább, ahol folytatódott az orvosi ellenőrzés és az utólagos értékelés.
A NASA korábban jelezte, hogy a fedélzeten rendelkezésre álló orvosi eszközök fontos szerepet játszottak a helyzet kezelésében. Fincke most megerősítette: bár az eset azonnali beavatkozást igényelt, nem minősült kritikus vészhelyzetnek.
Az űrhajós a légierő nyugalmazott ezredese, 1996 óta tagja a NASA asztronautaképzésének. Négy űrrepülése során összesen 549 napot töltött a világűrben, ezzel a tapasztaltabb amerikai űrhajósok közé tartozik.
Az eset precedensértékű abból a szempontból, hogy a Nemzetközi Űrállomás történetében most először került sor egészségi okból végrehajtott, idő előtti hazaszállításra. A NASA ugyanakkor hangsúlyozza: az alkalmazott biztonsági és egészségügyi protokollok megfelelően működtek, és a személyzet biztonsága végig garantált volt.
Forrás: National Geographic.

