Nagyvilág

Vihar tépte fel a múltat: elképesztő dolog került elő a brit partoknál

Fotó: Infostart

Versenyt futottak az idővel a régészek Anglia déli partvidékén, miután egy 17. századi hajóroncs maradványai kerültek elő a dorseti Studland Beach homokjából. A feltárást az apály rövid időszakához kellett igazítaniuk, mivel a dagály gyors visszatérése veszélyeztette a munkálatokat.

A dagály előtt kellett kimenteni a homok alól a történelmi maradványokat

A kutatók szerint a megtalált gerendák és faszerkezetek nagy valószínűséggel egy 1631-ben zátonyra futott holland kereskedelmi hajóhoz, a The Fame of Hoornhoz tartozhatnak. A hajó a feljegyzések alapján a Poole Harbour kikötője felé tartott, amikor viharba került és a Hook Sands homokpadnál megfeneklett.

A roncs egy részére még januárban bukkantak rá, miután egy vihar elsodorta a csaknem négyszáz éve lerakódott homokot. Az elmúlt hetek újabb viharai azonban a maradványok további károsodásával fenyegettek, ezért a szakemberek sürgős beavatkozás mellett döntöttek.

A Bournemouth University tengeri régészei a National Trust ifjúsági csoportjával és helyi diákokkal közösen kezdték meg a feltárást. A munkát csütörtök reggel, apálykor indították, és több tonna homokot távolítottak el annak érdekében, hogy a láthatóvá vált gerendákat még a vízszint emelkedése előtt kiemelhessék és dokumentálhassák.

A most előkerült elemek egy korábban azonosított roncs további darabjai lehetnek, amelyek az évszázadok során szétszóródtak. A The Fame of Hoorn 1628-ban épült Hollandiában. A források szerint mintegy 40 méter hosszú és 10 méter széles volt, és legalább 26 ágyúval szerelték fel. A hajó sót szállított a Karib-térségből, fegyverzete pedig a kalóztámadások elleni védekezést, illetve szükség esetén katonai célú bevetést is szolgálhatott.

A történeti feljegyzések alapján a 45 fős legénység egy vihar után elhagyta a zátonyra futott hajót, és biztonságban partot ért. A hajó sorsa ezt követően bizonytalan, de feltételezések szerint a későbbiekben kifoszthatták.

A végleges azonosítást dendrokronológiai vizsgálatok segíthetik. A kutatók az előkerült faanyag évgyűrűinek elemzésével meghatározhatják a kivágás időpontját és a fa eredetét. Amennyiben az adatok egyeznek a korábban feltárt Swash Channel Wreck mintáival, az megerősítheti, hogy ugyanahhoz a hajóhoz tartoznak.

A Swash Channel roncs az angol partvidék mentén hivatalosan védett, 1700 előtti hajómaradványok közé tartozik. Az ilyen korú és pontosan datálható leletek ritkák, ezért a mostani feltárás a tengeri régészet szempontjából kiemelt jelentőségű.

Forrás: Infostart.