Magyarország

Több százezer gyermek után járhat a támogatás, a legtöbb szülőnek semmit sem kell intéznie

fotó: illusztráció / pexels.com

Akár 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást is kaphatnak a jogosult családok a következő hónapokban. A juttatást mintegy 400 ezer gyermek után fizetik ki, és a legtöbb érintett szülőnek ehhez külön kérelmet sem kell benyújtania.

A támogatás két részletben érkezik: az első 50 ezer forintot augusztus 24-ig, a második 50 ezer forintot pedig november 30-ig kapják meg a jogosult családok.

Az első összeget a Magyar Államkincstár ugyanazon a módon fizeti ki, ahogyan a családi pótlék érkezik. Akinek bankszámlára utalják a családi pótlékot, annak a támogatás is a számlájára érkezik, míg a készpénzben kézbesített ellátásban részesülőknek a postás viszi ki az összeget.

A második, 50 ezer forintos részletet a családok utalvány formájában kapják meg, amelyet a gyermek iskoláztatásával kapcsolatos kiadásokra lehet felhasználni.

Kik lehetnek jogosultak?

A támogatást többek között azok után a gyermekek után lehet megkapni, akik:

  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak,
  • tartósan betegek vagy súlyosan fogyatékosak,
  • sajátos nevelési igényűek,
  • Dobbantó programban vagy műhelyiskolai képzésben vesznek részt,
  • egyedülálló szülő neveli őket,
  • gyermekvédelmi szakellátásban élnek,
  • vagy árvaellátásban részesülnek.

A jogosultsághoz azonban további feltételeknek is teljesülniük kell.

A gyermeknek augusztusban családi pótlékra jogosultnak kell lennie, emellett köznevelési vagy szakképző intézményben kell tanulnia, vagy szeptemberben kell megkezdenie az első évfolyamot.

Ha egy gyermek több jogosultsági feltételnek is megfelel, akkor sem jár több támogatás, a juttatás összege ebben az esetben is 100 ezer forint. Ha viszont egy családban több jogosult gyermek van, akkor minden érintett gyermek után kifizetik az összeget.

A támogatás teljes összege adó- és járulékmentes, és végrehajtás alá sem vonható. A legtöbb családnak külön ügyintézésre sem lesz szüksége, mivel a kifizetésekhez a már meglévő nyilvántartások adatait használják fel.

Bizonyos esetekben azonban fontos, hogy a jogosultsághoz szükséges adatok szerepeljenek a megfelelő nyilvántartásokban. Ez különösen a sajátos nevelési igényű gyermekeknél lehet lényeges, hiszen az automatikus kifizetéshez az érintett gyermeknek szerepelnie kell az illetékes hivatalok nyilvántartásában.

Az is számít, hogy a jogosultsági feltételek már augusztusban fennálljanak. Így például az egyedülálló szülői státusz vagy az emelt összegű családi pótlékra való jogosultság időpontja is befolyásolhatja, hogy ki kaphatja meg a támogatást.