A Belvárosi Fieszta ezúttal is ingyenes programokkal, élőzenével, DJ-szettekkel, táncbemutatókkal, fényfestéssel és látványos óriásbábos felvonulással várja a látogatókat.
Az első Belvárosi Fieszta több ezer érdeklődőt vonzott a város szívébe, a rendezvényre pedig nemcsak a vármegye különböző pontjairól, hanem Budapestről, a Balatonról és a Velencei-tó térségéből is érkeztek látogatók. A szervezők a nagy érdeklődés után újabb programkavalkáddal készülnek.
A fesztivál július 25-én, szombaton 17 és 23 óra között zajlik majd, ezúttal hét helyszínen. A látogatókat változatos zenei és kulturális programok várják.
A Hősök terén 19 órakor a Stringers vonósnégyes lép fel, 21 órától pedig Ruff Niki és Potesz Tomi szórakoztatja a közönséget.
A Városháza Díszudvarán 17 és 20 óra között Neyraen, majd 20 és 23 óra között Bertók Krisztián gondoskodik a DJ-szettekről.
A Városház téren 17.30-kor indul a Királyok a Belvárosban program, majd többek között a Breave Hearts Band, Monx és a Discover Band is színpadra lép.
A Szent János közben 19 órakor az ARSO vonósnégyes, 21 órakor pedig az Oti Acoustic zenél.
A Mátyás-emlékműnél többek között a Vörösmarty Színház művészei, a MusiColore kórus, a Duo RedWhite és a Szeder Sanzon várja a közönséget.
A Varkocs szobornál 17 és 23 óra között Showgee DJ-szettjei szólnak, míg a Hotel Magyar Király előtti téren az Alba Dojo bemutatója, a Melodika Project, Regán Lili és Soberon fellépése is színesíti az estét. A rendezvény egyik leglátványosabb programeleme ezúttal is a történelmi óriásbábok felvonulása lesz. A királyi séta 17 órakor indul a Vörösmarty Színháztól, majd a Városház térig vezet.
A Belvárosi Fieszta így ismét egy estére szabadtéri fesztiváltérré változtatja Székesfehérvár történelmi belvárosát, ahol a szervezők minden korosztály számára kínálnak programot.

