A labdarúgás szerelmeseinek nem kell bemutatni Disztl Pétert 37-szeres válogatott kapust, a Videoton és a Honvéd legendáját. Sok mindenről beszélgettünk, egy kicsit a kezdetekről, érintettük a sikereket, de nem maradhattak ki a kevésbé örömteli momentumok sem.

Hatalmas termetével betöltötte a kaput, rettegtek tőle a csatárok, számára nem volt akadály. Már idejekorán korosztálya kiemelkedő tehetségének tartották, Rátermettségét számtalan mérkőzésen bizonyította, nem véletlenül lett a nyolcvanas évek közepén egyeduralkodó a válogatott kapujában.

Sikerekben bővelkedő pályafutásának csúcspontját jelentette, amikor a Videoton SC az UEFA Kupa döntőjébe jutott, és a Real Madrid otthonában százezer néző előtt hárította a levegőben úszva szögletre a korábbi argentin világbajnok Jorge Valdano büntetőjét, és ezen kívül is több parádés védéssel járult ahhoz, hogy csapata végül Májer Lajos találatával győztesen zárja a találkozót a Bernabéuban. A sorozatban rajta kívül csak a Tottenham Hotspur kapusa, a legendás Ray Clemence úszta meg kapott gól nélkül itt.

– Szándékosan nem a múlt dicsőségeiről kérdezném először. Mit csinál manapság az egykori kapusfenomén?

Csucsánszky Zoltán barátommal a MÁV Előrénél fiatal gyerekekkel foglalkozunk, nekik tartunk edzéseket. Emellett ellenőrként tevékenykedem az MLSZ-nél. Amikor pedig időm engedi, és a lányok itthon vannak, akkor kimegyünk horgászni. Négy unokám van – kettő lány, és kettő fiú – velük amennyire tehetem, próbálok minél többet foglalkozni. A fiúk Belgiumban élnek, fociznak, és természetesen kapusok.

– Elő szokta venni, és megmutatja nekik a régi mérkőzések felvételeit?

Nem, de nincs is szükség rá, mert megtalálják az interneten, és aztán ezeket büszkén mutatják a barátaiknak.

– Eleve elrendeltetett volt, hogy gyerekként a gólvonal elé állt?

Egyértelmű volt, mert édesapámat Baján nagyszerű kapusként tartották számon, csak nagyon lokálpatrióta volt, és nem hagyta el a várost, pedig hívták őt Kecskemétre, és Ausztriába is. Ő volt az első tanítómesterem, aki megmutatta a legördüléseket és a vetődéseket, és ő vitt le először a helyi csapathoz, tizenkétévesen lettem igazolt játékosa a Bajának.

– Rendkívül fiatalon szakadt ki a családi burok alól, mint később kiderült ez jó döntésnek bizonyult! Édesanyja könnyen elengedte az akkoriban még kisvárosnak számító Bajáról a nagyvárosnak tekinthető Fehérvárra?

Jött egy lehetőség, ki kellett használni, nem volt apelláta, én döntöttem el, hogy megyek, vagy maradok. Szerencsére azt a döntést hoztam, hogy megyek, természetes azért kellett hozzá Csiszár Guszti bácsi, és Lakos Imre is, akik megadták a kellő segítséget ehhez.

– Később csatlakozott Önhöz két évvel fiatalabb Laci öccse is, aki immár egy kitaposott útra léphetett.

Én év közben kerültem Fehérvárra, a Vasvári Gimnáziumba, ő pedig betartva a szabályokat felvételizett – igaz mindenképpen ki volt jelölve az útja, és biztosan felvették.

– Végig járta az utánpótlásban a szamárlétrát, ráadásul 1976-ban a Videoton Országos Ifjúsági Bajnokságot nyert. A döntőben, és a bajnokságban is toronymagasan a legjobb volt a csapat, ráadásul nem kevesebb, mint négy büntetőt hárított, és ezzel jelentős érdemeket szerzett a PMFC elleni sikerben, hogy emlékszik erre vissza?

A mérkőzésen, a rendes játékidőben védtem egy 11-est, 1-1-lett a vége, majd a szétlövésben, hosszabbítás után még négyet megfogtam, és így lettünk bajnokok.Óriási siker volt ez akkoriban, mert vidéki csapat ritkán jutott el idáig, a Vidi történetében is ez egy hihetetlen, azóta megismétélhetetlen fegyvertény. Ez egy szenzációs közösség volt, iskola, barátság diadala  a mai napig szívesen gondolok vissza ezekre a meccsekre. Ezután kerültünk be a „nagycsapatba” néhányan, akkor kezdődött meg a későbbi sikereket elérő Videoton kialakítása. Abból a társaságból bárki lehetett volna válogatott, és később lett is

– Csak érdekességként említeném meg, hogy az akkori utánpótlás válogatottban csupán10 alkalommal szerepelt, már akkor, azon a szinten is működött kimondva, kimondatlanul a Budapest-Vidék ellentét?

Igazán nem tudom, hogy ezt mennyire lehetett érezni ott közöttünk. Voltak csapatársaim Zalaegerszegről, Pécsről, és az ország több pontjáról. Mi nem foglalkoztunk ezzel, végeztük a dolgunkat.

– Akkoriban kik voltak a legnagyobb vetélytársai?

A kevés mérkőzés ellenére ifiben nem nagyon voltak riválisok, később természetesen kialakult egy olyan rivalizálás, főleg klub és válogatott szinten, amely előremutató volt.

– 1977-ben lett először NB I-es játékos, csereként a Kaposvár ellen, az utolsó percekre szállt be, mégis két góllal avatták fel, mi történt?

Sajnos ennyi maradt a krónikákban, de az igazsághoz tartozik, én aznap nem akartam pályára lépni családi gyász miatt. Az akkori vezetés nem engedett el a nagyapám temetésére, gondolom ennyi idő távlatából ez nagymértékben befolyásolta a teljesítményemet.Nem lehet erre mit mondani, ez egy ilyen játék. Rálőttek egy szabadrúgást, mentem rá, ráütöttem a kapufára, onnan a hátamra pattant, arról pedig a kapuba. A második találat pedig védhetetlen volt. Másnap írta és a Népsport „Disztlnek ennél csak jobb jöhet!”. Szerencsére jött is!

– Kinél lett állandó csapattag, és mikor?

1979-ben, Verebes Józsefnél, de már Lantos Mihály irányítása alatt is kaptam lehetőséget. A stabil első csapatban történő szereplést azonban egyértelműen Verebesnek köszönhettem. Amennyiben ő marad az edzőnk, akkor egészen biztosan vele bajnokok lettünk volna.

– Elkerülték a sérülések, mindössze 27 mérkőzést kellett kihagyniahosszú pályafutása során, pedig 377 alkalommal szerepelt az első osztályban. Minek voltköszönhető ez, a géneknek?

Igen, talán ez volt a legnagyobb erényem, és szerencsém, hogy nagyon ritkán voltam sérült, főleg hosszú távon. Mindig ki tudtam bekkelni azt a kicsi időt, amikor nem tudtam pályára lépni. Nem szoktam ezen gondolkodni, de nagy valószínűséggel a géneknek is köze lehetett ahhoz, hogy ennyiszer tudtam szerepelni.

– Egy kicsit ugorjunk az időben, elérkeztünk az UEFA-Kupadöntős 1985-ös évhez, a csapat akkor a bajnokságban is jólszerepelt, harmadik lett. Akkora értek be? Mi volt a titka ennek a gárdának?

Kétségtelen, hogy régóta együtt játszottunk, nagyon kevés volt a változás a csapatban, talán Burcsa Győző volt a kakukktojás, aki elment Győrbe, majd visszatért. Mondhatni mindenhol elkapta a frankót, hiszen kétszer bajnok lett az ETO-val, velünk pedig végig ott volt az összes UEFA Kupa mérkőzésen. Nem lehet nem említeni Kovács Ferenc nevét, aki még jobban összekovácsolta a társaságot. Fegyelmet tartott, amikor kellett engedett a gyeplőn, de mindig megtalálta velünk a megfelelő hangot. Mi tudtuk, hogy ő milyen, és ugyanez működött fordítva is. Félelmetes jó hangulat volt minden tekintetben. Profiként kezelt bennünket.

– Az UEFA Kupa siker örök emlék marad a szívében? 

Természetes! Ilyen fegyvertényt egyhamar magyar csapattól nem fogunk látni Ez egyszeri és megismételhetetlen. A lényeg azonban az, hogy ott voltunk, és megcsináltuk!

– Melyik volt a legemlékezetesebb találkozó a sorozatban?

Számomra mindegyik az volt, egyértelmű, hogy sokan a Manchester United elleni hazai meccsünkre voksolnának, mert az egy heroikus küzdelem volt abban a sárdagasztásban. Ide vehetjük a madridi döntőt is, szerintem az viszi a pálmát. Azon a mérkőzésen sok munkám volt, nagyokat kellett védelem, talán a 11-es hárítása volt ezek közül a legkisebb, és a legszerencsésebb.

– Sokakban felvetődött a kérdés, hogy miért nem ment a sikerekkel a tarsolyában egy komolyabb, nagynevű csapathoz?

Egyetlen oka volt, hogy annak idején korhatárhoz volt kötve a külföldi szerződés, 30 év alatt nem lehetett eligazolni. Egészen másként alakulhatott volna, ha 30 éves kor alatt engedtek volna bennünket.Csak, hogy egyet említsek, a Real Madrid is szerette volna, hogyha hozzájuk megyek. Majd, amikor a Honvéddal megnyertük az első bajnoki címet Bicskei Bertalan odaállt elém azzal, hogy „Petya itt vannak érted a Sporting Lisszabontól, de nem engedlek el, mert szükségem van rád.” Nehéz erre mit mondani, beálltam a sorba, nyertünk még egy bajnokságot és egy kupát is.

– A 37 válogatott mérkőzése közül melyik volt a legemlékezetesebb?

Nyugodtan mondhatom, hogy mindegyik, bár azért, ha nagyon ki kellene emelnem egyet-egyet, akkor a brazilok és az osztrákok elleni mérkőzések lennének azok. A bécsi meccs felejthetetlen volt, úgy játszottunk, mintha Pesten lettünk volna, tele volt a Práter magyarokkal, nekünk szurkolt az egész stadion.

– Szándékosan nem akartam az 1986-os vb-t említeni, de mivel mindez 40 éve történt, és akkor volt utoljára ott válogatottunk világversenyen. Gondolta volna, hogy lesz az, aki utoljára áll a gólvonal előtt világbajnokságon?

Nem szeretek erről beszélni, de igazság szerint azzal nem foglalkozik senki, hogy ez idő alatt számtalan lehetősége lett volna a válogatottnak világbajnokságokon szerepelni. Talán a mi korosztályunk volt az utolsó, amely meg tudta mutatni, de egyszersmind azzal, hogy nem mehettünk külföldre igen keserű emlék ez számunkra.

– Hogy érezte magát a Honvédnál?

Remekül, azonban nem titok, azért mentem a Honvédba, hogy magyar bajnok legyek! Tudom azt, hogy a Videotonból akár nyugdíjba is mehettem volna, ám tisztában voltam azzal, hogy egyhamar nem tudunk bajnokságot nyerni. Megfogadtam, hogy addig nem fejezem be a pályafutásomat, amíg nyerek magyar bajnoki címet.

– Ezután következett a német FCRW Erfurt csapata, amely a mai napig sem igazán ismert a labdarúgás szerelmesei között. Miért éppen ők lettek a légióskodás első állomása?

Az Erfurt kis kelet-német csapat volt, két-három nagyon jó játékossal, itt játszott többek között Thomas Linke, és Thomas Vogel is. Komoly sikereket értünk el, összejött a harmadik hely, valamint az UEFA Kupa indulás.

– Kipróbálta magát a földteke túlsó oldalán Ázsiában is. Kihívás, vagy csupánegyszerű levezetés volt a malaysiai idény?

Egyetlen szóval jellemezhetném, szuper volt. A Selangorban, Malaysia legnépszerűbb csapatánál nagyszerű mérkőzéseket játszhattunk állandó telt ház, 80-90000 néző előtt. Így utólag sajnálom, hogy nem maradtam tovább, de haza kellett jönnöm.

– Edzőként is kipróbálhatta magát, több csapatnál, és a válogatott mellett, volt olyan szakember, akitől sokat tanult?

Nagyon sok jó edzővel voltam körbevéve, és ezáltal azért el lehetett raktározni egy-két dolgot.Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam, mert a magyar edzői kar legnagyobb szaktekintélyeivel dolgozhattam együtt, és természetesen rengeteget tanultam tőlük. Verebes József, Kovács Ferenc, Both József, Mezey György a szakma iránti alázatra és a minél több munka elvégzésére tanítottak. Ezt próbáltam én is edzőként kamatoztatni.

Káldor András