Sport

Kosárlabda Sport

Egy megérdemelt siker után

Első fehérvári meccsén nem vallott szégyent az új szerzemény, Josh Scott (fehérben). Fotó: Gyaraki Rebeka

Az Alba Fehérvár csapata a 2026-2027-es idény első mérkőzésének második félidejében bedarálta ősi riválisát, az Egis Körmend együttesét. Zlatko Jovanovics tanítványai rendkívül magabiztos, egy híján húszpontos (96-77) győzelemmel rajtoltak.

A találkozót követően megtartott sajtótájékoztatón mindkét fél képviselői reálisan értékelték az összecsapást.

– Mindkét csapatot elismerés illeti, tizenkilenc ponttal győztünk, de ez nem volt az igazi különbség. Nagyon sokat szenvedtünk és izzadtunk, hogy ilyen távolsággal nyerjünk, ám mindennek az alapja a nagyon kemény védekezés volt. Nem akarok végigmenni a csapaton, de voltak, akik edzésen szenvedtek, olyanok is, akik azon kívül, de végül együtt értük el a sikert. Gratulálok a játékosaimnak, de készülünk tovább, nagyon nehéz mérkőzés vár ránk szerdán is. – hangsúlyoztaZlatko Jovanovics az Alba Fehérvár vezetőedzője.

Pongó Marcell végig fókuszáltan játszott, 9 pontot tett a közösbe, összesen 7 lepattanót szedett, és kiosztott 7 asszisztot.

– Egy első mérkőzésnek megfelelő találkozó volt, egy kicsit idegesen kezdett mindenki, és kimaradtak az üres dobások. Örülök azonban, hogy a védekezésünk rendben volt, 77 pontot kaptunk, támadásban, még ha nem is dobtunk olyan jól, és nem volt annyi asszisztunk, de szereztünk 20 támadó lepattanót, és azt gondolom, ez jó, és ennek is köszönhető, hogy a végén be tudtuk darálni ellenfelünket. Szerdán szintén egy nehéz mérkőzés vár ránk, amit szeretnénk ismét győzelemmel zárni.– fogalmazott a válogatott hátvéd-irányító.

Kocsis Tamás az Egis Körmend vezetőedzője természetesen nem volt maradéktalanul elégedett erre a szezonra újjászervezett csapatával.

– Remekül játszott az Alba, koncentráltabbak voltak, mint mi, ez volt a különbség. Nem lehet összehasonlítani a két csapatot, egy nagyon tapasztalt Fehérvárral találkoztunk. Az azonban elég nagy problémát jelentett, hogy 20 támadó lepattanót engedélyeztünk nekik, ezekből kaptunk 26 második esély kosarat, egyértelmű, hogy ez a statisztikai adat eredményezte a vereségünket. Tudjuk mi az, amin kell javítani, remélem, hogy a következő fordulóra a hozzáálláson is tudunk változtatni.– vélte a szakember.

Durázi Krisztofer azok közé tartozott a vasi gárdában, aki nemcsak eredményesen, hanem jól is játszott, nem rajta múlott a tetemes különbségű vereség, 12 pontot termelt, 2 triplát dobott, és 2 lepattanót gyűjtött.

– Megérdemelten nyert a Fehérvár, részünkről úgy gondolom az első félidő teljesen rendben volt, attól függetlenül, hogy már akkor is sok kosarat kaptunk második esélyből, is sok támadó lepattanót szedtek a hazaiak. Úgy mentünk ki a második félidőre, hogy tisztában voltunk azzal, az Alba nagyon erős harmadik negyedet diktál, nem is tudtuk őket megállítani, átrohantak rajtunk, és jó szedték a támadó lepattanókat. Ezen a jövőben változtatnunk kell, szeretnénk javítani jövő héten a Paks ellen. – mondta az erőcsatár.

Káldor András