A kolumbiai hatóságok őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt a bogotái El Dorado nemzetközi repülőtéren, aki nemzetközi körözés alatt állt az Egyesült Államok kezdeményezésére.
Az Egyesült Államok terrorizmus támogatásával és súlyos bűncselekmények előkészítésével gyanúsítja
A 42 éves Gyenisz Alimov egy Törökországból érkező menetrend szerinti járattal érkezett a kolumbiai fővárosba és a tervek szerint tovább utazott volna Cartagenába. A bevándorlási ellenőrzés során derült ki, hogy az Interpol körözési listáján szerepel, ezért a hatóságok azonnal intézkedtek.
Az amerikai igazságügyi szervek 2023 vége óta keresték a férfit. Az Egyesült Államokban terrorizmus anyagi és tárgyi támogatásával gyanúsítják, valamint azzal, hogy Európában emberrablás és gyilkosság előkészítésében vett részt. Az ügyben két másik személyt már korábban őrizetbe vettek New Yorkban.
A kolumbiai hatóság közlése szerint a vádak rendkívül súlyosak és elmarasztaló ítélet esetén akár életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható. A közleményben Gloria Arriero, a bevándorlási hivatal vezetője kiemelte a nemzetközi együttműködés jelentőségét, amely lehetővé tette a körözött személy azonosítását és elfogását.
A további eljárásról a kolumbiai és az amerikai hatóságok közösen döntenek a vonatkozó nemzetközi jogi keretek alapján.
Forrás: Telex.

