Évtizedeken át húzódó ügy végére került pont szerdán egy Suffolk megyei bíróságon, amikor Rex Heuermann részletesen beismerte nyolc nő meggyilkolását.
A férfi rezzenéstelen arccal vallotta be Timothy Mazzei bíró előtt, hogy áldozatait ugyanazzal a módszerrel kötözte meg és fojtotta meg, majd maradványaikat Long Island eldugott partszakaszain hagyta hátra.
A tárgyalóteremben ott ültek az áldozatok családtagjai is, akik közül többen alig tudták visszatartani a könnyeiket. A hozzátartozók több mint egy évtizede vártak arra, hogy végre lezáruljon az ügy, amely hosszú éveken át foglalkoztatta és sokkolta a környéken élőket.
“Mindenkinek volt valamilyen elképzelése arról, ki állhat a háttérben” – mondta egykori osztálytársa, Sandra Symon. Szerinte Long Islanden szinte mindenki beszélt az esetről.
A találgatásoknak 2023-ban lett vége, amikor a rendőrség letartóztatta a kétgyermekes, házas férfit aki Massapequa Parkban élt. A 62 éves építészt Manhattan belvárosában vették őrizetbe, miután a nyomozók egy pizzásdobozról származó DNS minta alapján összekapcsolták őt a gyilkosságokkal.
Heuermannt eredetileg hét nő megölésével vádolták, most azonban egy 1996-os gyilkosságot is beismert. Az ügy még 2010-ben került reflektorfénybe, amikor a nyomozók egymáshoz közel több ember maradványát találtak meg Gilgo Beach környékén.
A férfi végül nyolc nő meggyilkolását ismerte el.
Melissa Barthelemy,
Megan Waterman
Amber Costello
Maureen Brainard-Barnes
Jessica Taylor
Valerie Mack
Sandra Costilla
Karen Vergata
haláláért vállalta a felelősséget.
A hatóságok szerint az áldozatok többsége szexmunkásként dolgozott, és többükkel online hirdetéseken keresztül lépett kapcsolatba.
A bíróságon kevés új részlet hangzott el, Heuermann csak röviden megerősítette, hogy pénzt ígérve csalta magához a nőket, majd megölte és feldarabolta őket, mielőtt a holttesteket a part mentén hagyta volna.
Az áldozatok családjait képviselő ügyvéd, John Ray szerint a férfin semmiféle megbánás nem látszott. “Az arcán egy szemernyi bűntudat sem volt. Teljesen jéghideg maradt” – fogalmazott.
Heuermannt többszörös életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, a hivatalos ítélethirdetésre pedig június 17-én kerül sor. A tárgyaláson jelen volt volt felesége, Asa Ellerup is, valamint közös lányuk aki zsebkendőt szorongatott a kezében.

