Jelentős változás jön a magyar cirkuszok életében: 2027 januárjától számos állatfaj cirkuszi szerepeltetése tilos lesz.
Az új szabályozás állatvédelmi és etikai szempontokra hivatkozva korlátozza többek között a vadállatok beszerzését, szaporítását, betanítását és bemutatását.
Rengeteg állatfajt érint a tiltás
A csütörtök este kihirdetett kormányrendelet rendkívül hosszú listát határoz meg az érintett állatokról. A szabályozás többek között kiterjed az elefántokra, medvékre, nagymacskákra, főemlősökre, zsiráfokra, vízilovakra, orrszarvúkra és kengurukra is.
A ragadozó madarak, például a sólyom-, sas- és bagolyfélék, valamint bizonyos hüllők is bekerültek a tiltott körbe.
Nemcsak a fellépést tiltják
A változás nem kizárólag az előadásokra vonatkozik. A felsorolt fajok esetében a jogszabály a beszerzést, szaporítást, betanítást, bemutatást és cirkuszi előadásban való szerepeltetést is megtiltja.
A már meglévő állatokra külön szabály vonatkozik: esetükben a tartás bizonyos feltételek mellett továbbra is megengedett lehet, ugyanakkor szaporítani, betanítani és előadásban szerepeltetni őket már nem lehet.
A háziállatok kivételt jelentenek
A rendelet több esetben különbséget tesz a vadon élő és a háziasított állatok között. Így például a háziló, a szamár, a házi sertés, a kutya és a házimacska nem tartozik a tiltás alá.
A cél a kormány indoklása szerint az, hogy a cirkuszi állattartás és az állatok szerepeltetése jobban igazodjon a társadalomban egyre erősebben megjelenő állatvédelmi elvárásokhoz.
Az új rendelkezések 2027 januárjától lépnek életbe.

