Sport

Yamal dühöngése árnyékolta be a Barcelona magabiztos győzelmét

Fotó: Magyar Nemzet

Az FC Barcelona 3–0-s győzelmet aratott a Levante ellen vasárnap este a spanyol élvonal 25. fordulójában, és ezzel visszavette a vezetést a tabellán. A katalán együttes kihasználta, hogy a Real Madrid 2–1-re alulmaradt az Osasuna vendégeként, így egy ponttal megelőzi riválisát.

A 18 éves szélső nem örült a lecserélésének a Levante elleni 3 – 0 után

A barcelonaiak góljait Marc Bernal, Frenkie de Jong és Fermín López szerezték. A csapat ezzel javított a Girona elleni korábbi, 2–1-es vereség után és ismét az élről várhatja a folytatást.

A mérkőzés végjátéka azonban nemcsak az eredmény miatt kapott figyelmet. Lamine Yamalt a 88. percben lecserélte Hansi Flick, amit a 18 éves szélső láthatóan csalódottan fogadott. A játékos arckifejezése és lassú levonulása a pályáról visszhangot váltott ki a spanyol sajtóban. Nem ez volt az első alkalom, hogy Yamal hasonló reakciót mutatott: decemberben, az Eintracht Frankfurt elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen is érzékelhető volt a csalódottsága egy csere után.

A találkozót követően Hansi Flick nem tulajdonított különösebb jelentőséget az esetnek. A német vezetőedző hangsúlyozta, hogy természetes, ha egy versenyszellemű játékos nem örül a lecserélésének, ugyanakkor kiemelte: a csapat győzelme az elsődleges és fontos, hogy más futballisták is lehetőséget kapjanak. Flick külön méltatta a Yamal helyére beállt Roony Bardghji hozzáállását is.

A statisztikák alapján Yamal rendszeresen szerepet kap az idényben: eddig 2671 játékpercet töltött a pályán, ami a negyedik legtöbb a csapaton belül Jules Koundé, Pau Cubarsí és Eric García mögött. A Bajnokok Ligájában hat mérkőzésen lépett pályára, a bajnokságban pedig huszonegy alkalommal játszott, ezek közül hétszer cserélték le.

A Barcelona legközelebb szombaton, a Villarreal ellen hazai környezetben lép pályára a La Ligában.

Forrás: Magyar Nemzet.