Debrecen

Bűnügy Magyarország

Amikor a szerencse elhagy — egy debreceni lottózó drámája

Debrecenben egy férfi nem tudta elviselni, hogy nem jött be neki a szerencsejáték. Amint kedd reggel belépett egy helyi lottózóba, és hiába próbált szerencsét, dühbe gurult: kaparós sorsjegyeket összetépett, eszközöket feldöntött, miközben hangosan szitkozódott. A dolgozók nem haboztak: azonnal riasztották a rendőröket, akik még a helyszínen elfogták az ittas férfit, bilincsbe verve előállították, és garázdaság,

Tovább
Bűnügy

Rejtélyes holttest Debrecenben: hónapok óta feküdhetett a Csemete utcai lakásban

Mumifikálódott állapotban lévő holttestet találtak február 24-én Debrecenben, a Csemete utcában. A rendőrség az eset kapcsán közigazgatási eljárás keretében vizsgálódik, az elhunyt személyazonosságát egyelőre nem sikerült megállapítani. A rendőrség egyelőre nem tudta azonosítani az elhunyt férfit A hatóságok tájékoztatása szerint a halál beállta több mint egy hónappal korábbra tehető. A rendelkezésre álló adatok alapján az

Tovább
Bűnügy

12 év után elfogták a debreceni emberölés gyanúsítottját

Őrizetbe vették annak a tizenkét évvel ezelőtti debreceni emberölésnek a feltételezett elkövetőjét, amelynek ügyében hosszú ideig eredménytelen volt a nyomozás.

Tovább