Nem tétlenkedett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága, a Videoton FC Fehérvár vezetőedzője, és további két játékosa sem lehet ott a Merkantil Bank Liga NB II. 4. fordulójának szombati mérkőzésén Kecskeméten.
Ahogyan várható volt nem múlt el következmény nélkül Pető Tamás, a Videoton FC Fehérvár vezetőedzőjének múlt heti kiállítása, amelyet már a Szeged-Csanád Grosics Akadémia elleni összecsapás lefújása után kapott Molnár Attila játékvezetőtől.
Az amúgy feszült hangulatú, öt piros és tizenegy sárga lapot hozó találkozó végén történteket így kommentálta Pető Tamás.
– Saját játékosomat védtem, nem támadtam rá az ellenfél egyik tagjára sem. Nem értem, mi történt a játékvezetővel, indokolatlan volt ez a sok lap.
Mindenesetre a Magyar Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottsága a soron következő bajnoki mérkőzéstől eltiltotta, így a szakember nem ülhet majd a kispadon a Kecskeméti TE elleni mérkőzésen.
A csapatot sújtották eltiltások, így szombaton nem léphet pályára a Széktói Stadionban Balázs Teó, akit a szegediek ellen a 81. percben állított ki a játékvezető, valamint a két sárga után szintén kiállított Murka Benedek.
Ezeket még tetézi, hogy az eltiltottakon kívül többen sérülés miatt nem állhatnak majd az ezen a meccsen a piros-kékeket Pető távollétében irányító Vajda Gusztáv asszisztensedző rendelkezésére.
Káldor András

