kosárlabda

Kosárlabda Sport

Bevált a próbajátékon

A 21 esztendős Major Bulcsúval két éves szerződést kötött az Alba Fehérvár, a Honvédtól érkező 195 centiméter magas hátvéd próbajátékon felelt meg Fehérváron. Hetek óta a kerettel edzett a 21 esztendős Major Bulcsú, aki korábban az U16-os és U18-as válogatottnak is a tagja volt. A játékos a 2023–2024-es idényben a Honvédban mutatkozott be az élvonalban,

Tovább
Kosárlabda Sport

Győzelemmel rajtoltak

Lejátszotta idei második felkészülési mérkőzését az Alba Fehérvár Oroszlányban a Tóth László Emléktorna elődöntőjében. A kék-fehérek a Délút-SZTE Szeged csapatát győzték le hét ponttal, és ezzel a megmérettetés fináléjába kerültek. Alba Fehérvár –Délút-SZTE-Szedeák 76-69 (15-19, 22-12, 17-17, 22-19)Vezette: Goda László, Györfy Rúben, Kéri István. A szegediek elleni elődöntőn továbbra sem lépett pályára Meleg Gergő és

Tovább
Kosárlabda Sport

Győzelem, zárt kapuk mögött

Felkészülése során, ezúttal zárt kapuk mögött játszotta le az Alba Fehérvár csapata az idei első tesztmérkőzését a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét együttese ellen, és 13 pontos győzelemmel zárt. Alba Fehérvár – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 85-78 A két klub megegyezése szerint a pontszerzőket ezúttal nem közölték, azt viszont igen, hogy a mérkőzés kemény, harcos összecsapás volt, és a célnak

Tovább
Kosárlabda Sport

Elkészült a menetrend

A Magyar Kosárlabda Szövetségben elkészült a férfi élvonalbeli bajnokság alapszakaszának sorsolása, a pontos mérkőzésidőpontok a csapatok egyeztetéseit követően válnak majd hivatalossá. Az Alba Fehérvár együttese hazai pályán az Egis Körmend ellen kezdi meg a 2026-2027-es pontvadászatot. Az Alba Fehérvár párosításai a bajnokság alapszakaszában:1. forduló: 2026. szeptember 26. szombat: Alba Fehérvár – Egis Körmend2. forduló: 2026.

Tovább
Kosárlabda Sport

Bővült a szakmai stáb

Ivan Djordjevics érkezett az Alba Fehérvár kispadjára, a szerb szakember Zlatko Jovanovics kérésére került a kék-fehérekhez, és a továbbiakban Kertész Dániellel együtt segíti majd a vezetőedző munkáját. Ivan Djordjevics hazájában, a KK Zdravlje Leskovac együttesénél kezdett asszisztens edzőként, 14 évig állt ennek a klubnak az alkalmazásában.Majd további három szerbiai együttesnél – KK Kolubara, KK Konstantin,

Tovább
Kosárlabda Sport

Szerb center érkezik

Alakul az Alba Fehérvár kerete az új idényre, ezúttal a szerb Mladen Vujic szerződtetéséről számolt be a klub. Tovább bővült a kék-fehérek kerete, aláírta szerződését a 27 esztendős, 205 centiméter magas, 110 kg-os szerb center, Mladen Vujics, aki az előző idényben a francia másodosztályban kosárlabdázott Pályafutása a Zarkovo Beograd együttesénél kezdődött, majd 19 évesen a

Tovább
Kosárlabda Sport

Itt a kosarasok programja

A magyar férfi kosárlabda-válogatott a MET Arénában, Belgium ellen aratott győzelmének is köszönhetően jutott tovább a világbajnoki selejtezők következő csoportkörébe. A hatos csoportban a franciákon és a finneken kívül, Észtország, Szlovénia és Svédország lesz az új ellenfél, végül az első három helyezett lehet ott a 2027-es világbajnokságon. A magyar válogatott augusztus 16-án, Székesfehérváron kezdi meg

Tovább
Kosárlabda Sport

Viszlát A-csoport!

Bekövetkezett az, amitől nagyon sokan tartottak, és már hónapok óta a levegőben lógott. A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia két idényen a női NB I/A csoportban szereplő csapata – dacára annak, hogy kiharcolta a további szereplés jogát – visszalépett a küzdelmektől, és nem indul el az ősszel kezdődő szezonban. Az akadémiánál 2022-ben került előtérbe a felnőtt

Tovább